Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Köztársaság kft. (1/19)

, 65 olvasás, eretnek , 2 hozzászólás

Ezek vagyunk

Vasárnap este hétkor lezárták az urnákat, aztán megkezdték a szavazatok összeszámlálását. A média „ezerrel pörgött”. Újságírók, riporterek tüsténkedtek a fontosabb helyszíneken. Már kocsmákból is adtak le élő közvetítést, hiszen véget ért a meghirdetett szesztilalom, amit mellesleg senki nem tartott be. Érdekes jelenséget lehetett megtapasztalni: A kocsmák polarizációját. Volt baloldali, liberális és jobboldali kocsma, ahonnan az ellentétes érzelműeket kiutálták, vagy durvább esetben kirugdalták. A politikai hovatartozást vagy a kocsmáros, vagy a tekintéllyel bíró törzsvendégek határozták meg. Egy idegen az utcán elhaladva is meg tudta volna állapítani ezt abban az esetben, ha tisztában van a részeredményekkel, és a közvéleményt kutatók adataival. Az a vendéglátó-ipari egység, ahol a vendégség az öklét rázza, és ingerült viták szűrődtek ki, az a baloldali vagy liberális szavazók törzshelye volt. Ahonnan pedig örömmámor és zajos ünneplés, az a jobboldalé. Mert győzött az FDP. Ez az éjszaka az öröm, bánat, csalódottság, gyűlölet, elégedettség, bosszúvágy, diadalérzet, stb. éjszakája volt. (Legkevésbé a beletörődés és a megbocsátásé.) A politika annyira uralta ezt az éjszakát, hogy házastársi együttlétek, erekciók, orgazmusok maradtak el örömből, bánatból.

Az egyszerű állampolgárok ennyit tehettek. A többi a politikusok dolga. A győzteseké a kormányalakítás, a veszteseké, hogy úton-útfélen keresztbe tegyenek a győztesnek. Hogy valójában ilyenkor ki a tényleges nyertes, azt néhány száz évvel később született neves történészek szokták meghatározni.

Mindenesetre az FDP már másnap korán reggel megkezdte a kormányalakítást.


5.

- Kéretem a Petrovics Sanyit! - utasította az újdonsült miniszterelnök a titkárát.

A belépőn, az alapos szemlélő könnyen felfedezhette az alig eltitkolt izgatott boldogságot. (No meg némi másnaposságot, hiszen az előző éjszakát végigmulatta a - létszámát tekintve, rohamosan szaporodó - baráti körével. Jókat ittak a győzelemre, no meg a várható miniszteri megbízatására.) Nemcsak azért volt elégedett, mert úgy érezte, hogy annyi nélkülözés, megpróbáltatás, mellőzöttség után, végre tehetségének, képességeinek megfelelő beosztásba került, hanem a környezetének megváltozását irányába. Olyanok kezdték keresni társaságát, akik eddig semmibe vették, lenézték. Most meg szabályszerűen hízelegve közeledtek hozzá. De még az ellenségein is változásokat tapasztalt. A korábbi gúnyos, megvető magatartásuk átalakult irigységgé. Szóval imponált a hiúságának ez a hirtelen ívelés. És íme! Most itt áll a miniszterelnök irodájában. Belépett az ajtón, Petrovics, az egyszerű ember, mint az egyik pártalapító, és távozni fog Petrovics, a kultuszminiszter. Ebben a pillanatban úgy érezte, hogy ez élete legboldogabb pillanata. Még azon az érzésen is túltett, amire néhány év óta a legszívesebben gondolt vissza. Ez pedig az volt, amikor szemtanúja lehetett annak a jelenetnek, amikor a kút mellet az anyósa a moslékot keverte a disznónak és az éhes jószág váratlanul kiszabadult. A „kedves mamán", pedig lökött egyet, aki fejjel landolt a moslékos vödörben. Azt a látványt, élményt – ahogy „anyuka" ott áll a méregtől és mosléktól fuldokolva, fejéről csurgó, darabos masszával, mint élő bizonyítéka, hogy boszorkányok igenis léteznek -, csak a disznótor árnyékolta be, amin ő nem volt hajlandó részt venni. (Titokban még meg is siratta azt a kedves jószágot.)

Na, de ez itt most más! Itt most az ő nagyszerűségéről lesz szó. Miniszter lesz! Igazi, élő, eleven miniszter! Egy pillanatra elmosolyodott, mert az jutott eszébe, hogy ide felé jövet tudta meg, hogy a felesége aznap estére, titokban egy partit szervez ez alkalomból. Meglepetésnek szánta, neki. Meg kéne viccelni! Ha hazamegy, azt kéne mondani és egész napra elhitetni vele, hogy nem őt nevezték ki. Jó kis hecc lenne!

Ábrándozásában a leendő miniszterelnök kimért hangja zavarta meg, aki előresietett, és kezet nyújtott neki.

- Üdvözöllek Sanyikám! Mi újság? A család jól van?

- Kösz, jól. Amúgy semmi különös nincs, hacsak az nem, hogy még mindig a győzelmünk mámora alatt vagyok.

- Hát ez természetes is ilyenkor. Pláne, hogy azért nem volt könnyű ez a meccs. Épp ezért fontos minél előbb megkezdeni a kormányzást. A lehető leggyorsabban le kell bonyolítani az átadás–átvételt. Ehhez az kell, hogy az új kormány még a mai napon megalakuljon. Egyeztettem a kisgazdákkal is, és ők már megtették a személyi javaslataikat, az előzetes megállapodásunknak megfelelően. Velük, mármint akikkel tárgyaltam, nincs is baj. De itt van ez a Béres, az elnökük! Csinálja a balhét. Nem bír belenyugodni a személyes vereségébe. Összehívta a kisgazda kongresszust. Megpróbálja kizáratni a pártból a szövetségeseinket. Ez az ő ügyük lenne, ha nem fenyegetne az a veszély, hogy a listán bejutott képviselőinek, akik a mi oldalunkon állnak, érvényteleníteni akarná a mandátumát. Nem hiszem, hogy sikerülne, de ha mégis, akkor kisebbségi kormányzásba kényszerülnénk. Ez meg egyenlő lenne a bukással. Ennek még a kommunisták és a liberálisok sem örülnének.

- Azt elhiszem! A népharag villahegyre hányná őket a fosztogatásuk miatt.

- Gondolod? Ha erre a sok buta, falusi parasztra jellemző lenne az oly sokszor emlegetett „józan paraszti ész", mennyi szavazatot kaptak volna most? Ezek komcsik, tudják hülyíteni a népet. A sok marha meg hisz nekik. Mert azt hallják, amit hallani akarnak. A tények, tettek, nem igazán számítanak.

- Jó, ezt értem, tudom is, de ez ellen nem tehetünk. Most rajtunk a sor! Nekünk kell bebizonyítani, hogy sokkal jobbak vagyunk, mint bárki! Gondolom, ezért vagyok itt. Miben lehetek a szolgálatodra?

- Na, ez jó kérdés volt! És a legjobbkor! Mert a hatalom olyan, mint a bombanő: Könnyebb megszerezni, mint megtartani. Gondolom, ezzel egyet értesz?

- Természetesen. Tehát mit vársz el tőlem?

- A megértésedet.

- Eddig is megértettelek, és szinte mindenben egyet is értettem veled. Szerintem ez a jövőben sem lesz másként.

- Akkor át tudod érezni a súlyát annak, hogy milyen fontos egy ilyen helyzetben a leendő miniszterek helyes kiválasztása. Egy ilyen kiélezett szituációban kitartó, megbízható, megingathatatlan, kikezdhetetlen, kapcsolatokkal rendelkező kormánytagokra van szükségem. Ez alól a kultusztárca sem kivétel. Ezért hívattalak. Kérni, kérdezni szeretnék valamit!

Petrovics kihúzta magát. Szemei ragyogtak a boldogságtól, örömtől. Valamikor kamaszkorában érzett ilyet az „első bevetés" előtt.

- Tehát a megértésedet szeretném kérni. És a kérdésem a következő: Mit szólnál a kormányszóvivő-helyettesi megbízáshoz?

A másik nem értette. Szétnézett a szobában, van-e még valaki ott rajta kívül? Aztán arra gondolt, vicc az egész, ezért mosolyogva visszakérdezett.

- Nem tudom, hogy miniszter betölthet-e ilyen posztot?

- Miniszter természetesen nem, de te igen.

- Arról volt szó, hogy az oktatási és kulturális tárcát kapom meg.

- Igen. Ígértem ezt akkor, amikor még minden úgy volt, hogy semmi bonyodalom. De sajnos, mint az előbb részleteztem neked, a kisgazdák elég nagy bizonytalansági tényezői a kormányzásnak.

- De hiszen ők nem is tartottak igényt erre a minisztériumra! Most meg egyszeriben kell nekik?

- Nem. Nem kell nekik. Másnak adtam.

- Akkor, most azt várod el tőlem, hogy mondjak le?

- Miről?

- Hát a miniszteri székemről!

- Miért mondanál le, hisz meg sem kaptad?

- Pedig nekem ígérted!

- Sajnos a szükség így hozta, de a kormányszóvivő-helyettesi beosztás is szép kihívás. Ráadásul, ugyanakkora fizetéssel jár. A reprezentációról, már ne is beszéljünk!

- És ki kapta a tárcámat? - kérdezte elhaló hangon, miközben forgott vele a világ.

- Kistót Sanyi.

- A tanár?

- Az.

- De hiszen ő valamikor MSZMP vezetőségi tag volt, legutoljára pedig a liberálisoknak korteskedett. És még csak nem is párttag.

- De az. Most már az.

- Igen? És ki vette fel?

- Én.

- Hát tudod, mit mondok én erre, Sanyikám? Te is Sanyi, ez a Kistót is Sanyi és sajnos, én is Sanyi. Az összes becsületes, tisztességes Sanyi nevében, szégyellem a keresztnevünket!

- Nézd! Megértem az indulataidat, de kérlek, fogadd el felkínált posztot!

- Egy szóvivő-helyettesi posztot? Helyettesítsem azt a beszédhibás öcsédet? Még ha a takarító-helyettességet kínálod fel, még az sem sértő ennyire!

Sanyi miniszterelnök türelmetlenül az órájára nézett.

- Elfogyott az időm és a türelmem! A válaszod?

- Majd megkapod postán. Visszaküldöm a tagkönyvem. Ezennel kilépek a pártból!

- Ne hisztizz!

- Nem hisztizek, de hányingerem van tőled, meg ettől az egésztől.

- Te tudod! De melegen ajánlom, hogy ne balhézz, hanem húzd meg magad, mert nagyon rábaszhatsz! Rámehet, még az akadémiai tagságod is.

- Nem elég, hogy megaláztál, még van pofád fenyegetni is? Ugyan. Mivel tudnál nekem keresztbe tenni? Pláne, ha még a pártból is kilépek?

- Ó! Hát olyan egyszerű lehetőségek vannak. Például, ha te kilépsz, akkor megjelenik egy sajtóközlemény, hogy kizártunk a pártból, mert a miniszterjelöltségi átvilágítás során kiderült, hogy a nyolcvanas években te besúgó ügynök voltál.

- De ez nem igaz.

- Az lehet, de az emberek olyan szívesen hiszik el a rosszat a hírességekről! Az emberiség, amióta megvan, azóta imád gyönyörködni a hullócsillagokban.

- Nagy gazember vagy te Sanyikám! Nem tudom, hogy tudtam hinni benned, amikor a pártot alapítottuk? Egyáltalán, miért volt rám szükséged akkor?

- Egy politikai szervezet sikeréhez, a becsületes, hithű, hiteles emberek munkájára van szükség. A hatalom megtartásához viszont, már csak tehetséges emberek kellenek. De most már tényleg nincs rád több időm! Azt ajánlom, gondold meg az ajánlatom! A viszontlátásra!

Petrovics leforrázva kullogott ki az irodából. A folyosón elkapott néhány sajnálkozó, vagy kárörvendő pillantást. Keserűen nyugtázta magában, hogy itt már mindenki tudott róla, csak ő nem. És nem volt senki, aki figyelmeztesse! Vagy legalább csak utaltak volna arra, hogy nem az vár rá, amire számított! Mindegy! Csalódott. Arra gondolt, hogy olyan lehet ez, mint a házastársi hűtlenség, amit általában, legutoljára, a felszarvazott szokott megtudni. Nem baj! Szakított a politikával! Ezután a családjának fog élni! Ott vannak a gyerekek, akik szépek, okosak, egészségesek, tehetségesek. Értük érdemes élni! Aztán meg ott van az asszony, aki minden rossz tulajdonsága ellenére jó anya, tűrhető feleség, hűséges, és még jól is tartja magát. Nem egy asszonyt, feleséget ismert, aki ennyi házasságban eltöltött év után megbolondul, és otthagyja a családját, vagy legalábbis szeretőt tart. Nem feltételezte, hogy az ő felesége ilyenre vetemedne. Na, nem mintha akkora szerelmet érezne az asszonyból feléje áradni, sőt az utóbbi időben egyre többször támad az az érzése, mintha sose szerette volna igazán. De hát ez mellékes! Attól még lehet becsülni és tisztelni a másikat! De ez most, ennyi, házasságban eltöltött idő után, még lényeges? A tisztességhez, hűséghez nem alapkövetelmény a szerelem. Meg ott vannak a gyerekek, akik majd tisztelni fogják, mint becsületes családapát. Nem fog többé politizálni! Akkor most mi van? Nem mindegy? A lényeg, hogy vége a közéletiségnek! Ezentúl majd a Kistótnak fog kijárni az össznépi irigység és minden divatos sznob dolog, ami a sikeres embereknek dukál. És őrá mi vár?

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Regény
· Írta: eretnek
· Jóváhagyta: ÉvIda

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 33
Regisztrált: 4
Kereső robot: 38
Összes: 75
Jelenlévők:
 · Alberczki László
 · aron
 · eliza
 · PiaNista


Page generated in 0.0419 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz