Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Változás

, 172 olvasás, Jade_Sarkany , 4 hozzászólás

Gondolat

Az elmúlás szele reám hinti porát
Lelkembe az idő mélyeszti vasfogát.
Búcsúznom még korai, a jövő még előttem,
Annak ellenére, hogy mindent elértem.

Sosem akartam mást, csak tisztesen dolgozni,
Családot, a békét, a szerelmet elhozni.
Most mégis kikívánkozik mélyről belőlem,
Hogy magamat magamtól szabadon engedjem.

Picit most ne legyek én, önnön magam,
Hadd bújjak bele más bőrébe, halkan.
Legyek csöndes, szerény, és megalkuvó,
Ne legyek harcos, hangos, tomboló.

Nem vagyok, nem voltam sohasem áldozat,
Bár párszor már majdnem elért a kárhozat.
Majd' oda lett elmém, mikor Ő elment,
De mindig is túléltem a túlélhetetlent.

S ha őszintén kérdezed, most mire vágyom?
Önmagam lenni, bármilyen áron.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Jade_Sarkany
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 2
Kereső robot: 20
Összes: 33
Jelenlévők:
 · Szati
 · Tollas


Page generated in 0.0406 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz