Navigáció


RSS: összes ·




Blog: Orosz László "Isteni színjáték" (1.)

, 216 olvasás, Aevie , 2 hozzászólás

Kritika

Művészek
Szerelmem, Dante
A hiperérzékenység bugyrai


*

Minden reggel úgy kelek, hogy alig találok kiutat a rémálmok lidércnyomásából. Fekete színű ruhát veszek, aztán elbizonytalanodom, mik is a reggeli rutin sorrendjei, egyáltalán a részfolyamatai. Fogat kellene mosni, de kávé nélkül meg sem találom a fogkrémet. Aztán azt mondták, ne kávézzak, mert az méreg, igyak helyette búzafűlét.
Jó, de már megint elfelejtettem a magokat kicsíráztatni. Más azt mondta, vizet kell inni, tisztítottat, vagy pi-vizet, meg lúgosat és buborékmenteset, kevés nátriummal. Citrommal. De kávé nélkül nem találom a facsarót, sem a konyhát, a kezemet, önmagamat meg végképp nem; és szédülök is. A teától meg hányok.
Arcmosás. Csak bio arclemosótejjel! Vagy géllel, de az szárít. A tejtől meg kirügyezek… Bio, mert a többiben annyi a méreg, hogy megöl. És ezt nem akarhatom újra, igaz? Szóval fogadj szót, és mosd, tonizáld, hidratáld a bőröd, különben nem párolog ki azon a méreg, és meghalsz! Már reggel korán annyi veszély leselkedik az otthonomban, hogy jobb lenne, ha ki sem jutnék abból a bizonyos labirintusból.
De valahogy csak van… Egyik nap három órával korábban kelek, hogy nyugodtan megegyem a liszt-cukor-tejfehérje, szóval a mindenmentes reggelimet, más napokon annak hiszek, aki azt mondja, fontos a megfelelő mennyiségű alvás. De! Akármit és akárhogy is csinálod, legyél rutinszerű! Rendszeres és mindig következetes. Különben megbetegszel, meghalsz és a p-o-k-o-l-r-a j-u-t-s-z!!!
Vagy a lustaság bűne környékez meg, vagy a falánkságé, de ha erős vagyok és betartom a dietetika és az életvezetés modern, makrobiotikus szabályait, akkor talán túlzott becsvágy miatt küldenek az ördög karjaiba. Ebből a labirintusból aztán nincs kiút! Csak talán, miután a Nap is nyugodni tért, és leszáll az éj. Az álmok világában más szabályok uralkodnak.
Éjszaka színű ruhát húzok, és csizmát. Igen, télen, és nyáron is. Igen, megbámulnak, ki- le- megnéznek, hogy bizonyára sátánista vagyok, meg drogos, és azt a bűnbe ejtő zenét kedvelem, amiben piercinges nyelvű férfiak sikítoznak. Ja. Van, amikor ezt mind nem bírom elviselni, és megcsalom önmagam. Szoros kontyba tűzöm a hajam, rózsaszínre festem a szemem, és topánkát húzok, csini blúzzal. Az fáj! De legalább elismerést kapok lehányó pillantások helyett. És aznap reggel ez már a nem is tudom, hányadik pokolrendbeli bűnöm. Másnak adni ki magam, mint amilyen vagyok. Aztán minden csak fokozódik, amikor beérek a munkahelyemre. Azt kell, hogy mondjam, gyönyörűen betört a társadalom, be a közepébe, ahol az ólomfalak egyre közelednek körülöttem. Annyit nyelek, annyit mosolygok, hogy a lehető legtávolabb kerüljek Istentől. A pokol valójában itt van. Bennem és körülöttem.
Már nagyon rég esett meg, hogy ne éreztem volna totálisan elveszve magam. Mintha más nyelvet beszélnének, és az enyémet meg sem hallanák. Értetlenül bámulom a felém irányuló mindennapos agresszivitást, irigységet, rosszindulatot, gúnyt, és minden olyasmit, ami megbetegít, majd megöl. A gyengédség legkisebb szikrája sem fénylett körülöttem már jó ideje, és ez mindennél jobban fáj. Állandó jelleggel érzem azt, hogy nem e világi vagyok. Még csak nem is erről a bolygóról származom. Pedig fehér ruhát viselek.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Kritika
· Kategória: Blog
· Írta: Aevie
· Jóváhagyta: ÉvIda

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 31
Regisztrált: 4
Kereső robot: 9
Összes: 44
Jelenlévők:
 · gszabo
 · Öreg
 · PiaNista
 · Szucsj


Page generated in 0.0436 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz