Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Hasztalan

, 185 olvasás, Fava , 8 hozzászólás

Fohász

Uram! Megannyi esdeklőt
óvott bársony tenyerem,
simítva nékik jövendőt,
feleztem vélük kenyerem.

Gyónásuk nálam szent maradt,
némán mardossák lelkemet,
torkomban a szó elakadt,
terhük alatt már térdelek.

Kitárnám a szűk kalodát,
múltból jövendőt igéznék,
lemosnám fáradt út porát,
aranyló békébe hullanék.

Uram! Te látod vétkeim,
oldozz fel kérlek, vacogok!
Könnyek áztatják pilláim,
kifosztott énnel dacolok.

Kétségek között egyedül,
szétosztott lényem nem felel,
érzelmi húrom megfeszül,
foszló szárnyam gyászlepel.

Álmaim szállnak hangtalan,
végy oltalmadba jó Uram!
Ne fájjon úgy a hasztalan,
hogy túlélhessem önmagam.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fohász
· Kategória: Vers
· Írta: Fava
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 1
Kereső robot: 14
Összes: 26
Jelenlévők:
 · gszabo


Page generated in 0.0442 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz