Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Karmazsin végzet - XI. fejezet: Együttérzés

, 174 olvasás, Nandus_Germanus , 3 hozzászólás

Fantasy

XI. fejezet: Együttérzés

Lovak patájának ütemes csattogására ébredtek mindhárman, egy széltől védett mélyedésben, amit sűrű fák sora, és tüskés bozót takart. Fogvatartójuk igyekezett mindent elkövetni, hogy jól elrejtse őket a kíváncsi tekintetek elől. Éjszakánként a kocsihoz láncolta a különös párost, így a zajokat hallva csak a justitius kúszhatott fel a meredek domboldalon.
A férfi már az első hangokra felkapta fejét, így időben, a lombok biztonságos takarásából figyelhette meg az eseményt. Pusztai lovasok kis csoportja vágtatott nyugat felé, ütegek nélkül, ami arra utalt, hogy megkerülték a szláv védelmi vonalakat, vagy elfoglaltak egy nagyobb erősséget, és a fősereget, valamint az ágyúkat hátrahagyva fosztogatásokba kezdtek. Véres ruháikból, lószerszámaikból ítélve nemrég közelharcot vívhattak.
Legtöbbjük arcát maszkos sisak takarta, ami ősi hun szokásra utalt, viselése a halállal való szoros kapcsolatot hirdeti. A maszkok a bajuszos istenalakot, Erliget testesítették meg, aki valójában a puszta alvilágának istene, szerepét tekintve a keresztény világ sátánjához hasonlítható.
A lovasok a völgyet övező bozótos előtt kettéváltak, úgy kerülték meg búvóhelyüket. Rövidesen újabb csapat követte őket, mely jóval nagyobb volt, mint az elővéd, megközelítőleg négyezer főt számlálhatott. Ezek már könnyű, tábori pattantyúkat is vontattak.
Amint elérték a mélyedést, nyugatról lövegek öblös hangja hallatszott, majd két lövedék csapódott be, nem messze a bozótostól. A justitius megrettenve eszmélt rá: egy csata közepébe csöppentek, az ellenséges tüzérség pedig épp azt a területet ágyúzza, ahol ők megbújtak. Sietve rohant vissza a kocsihoz, igyekezett mihamarabb eloldozni a megbokrosodott lovakat, melyek csaknem elhúzták a lecövekelt kordét. Mindez meglehetősen hosszú ideig tartott, végül gladiusával elvágta a bőrszerszámot, és szélnek eresztette az állatokat.
Aelius görcsös rángatózással próbált szabadulni béklyóitól, míg a fiú hisztérikus sírás kíséretében elevenítette fel a Pannóniában történteket. A justitius végül megszabadította őket a szájukat takaró textiltől és béklyóiktól, a halálveszély okozta kényszer következtében hirtelen mindhárman egyenrangúvá váltak.
A két férfi a partoldalhoz simulva, időnként kilesve igyekezett megvitatni a teendőket. Kiabáltak egymással, de az egyre erősödő hangzavarban így is észrevétlenek tudtak maradni.
– A gödör mélyére kell húzódnunk! Egy csatába csöppentünk! – vetette fel a justitius, miközben szemével idegesen a mélyedés peremét vizslatta.
– Ez nem jó ötlet! Ha itt maradunk, mind meghalunk!
– Honnan veszed?
– Ez a munkám, értek hozzá.
– Római ütegek? – kérdezte reménykedve a justitius.
– Túlságosan ritkán tüzelnek, ez szláv sereg.
– Hogy juthatnánk ki innen?
– Meg kell várnunk, amíg a barbárok felállítják ágyúikat és visszalőnek. A hunok gyakran használnak elavult, sokszor száz éves fegyvereket, amik csak úgy ontják magukból a füstöt, könnyebb lesz akkor elmenekülni.
– Mégis, mennyi időbe telhet mindez?
– Nem tudom, talán negyed óra. – Alighogy Aelius ezt kimondta, egy lövedék csapódott be, közvetlenül a mélyedés szélén. Repeszek és leszakadt faágak repültek el mellettük, rongybaba módjára elsodorva az útjában álló justitiust. Súlyos sebbel mellkasa jobb oldalán, ájultan ért földet egy kisebb fa tövében. A legátus sietve megragadta a gyermeket és igyekezett elhagyni fedezéküket, de a közeledő szláv lovasság láttán visszatántorodott. Lebukott, majd egyik kezével befogta az üvöltő fiú száját, másikkal megbéklyózta kapálódzó végtagjait.
Néhány perc elteltével, amikor a fiú ijedtsége kissé lecsillapodott, a mélyedés peremén hasalva figyelték az események alakulását. Az izgalmak ellenére Aelius csodálkozva figyelte a szlávok taktikáját, akik a tüzérségi előnyt sutba dobva, meglepetésszerű támadást intéztek az ellenség ellen. A balról érkező, szablyával felszerelt hadtest sebesen viharzott be a felkészületlen tüzérség sorai közé. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy a pusztaiaknak nem volt idejük, hogy felállítsák sorozatlövő puskáikat, vagy csak egyszerűen nem rendelkeztek ilyenekkel. Mire az elszórtan elhelyezkedő hun lovasság hadrendbe szerveződött, a szláv lovasok visszavonultak a gyalogosok vonalai mögé, akik lőfegyverekkel tüzeltek, alig ötven passusnyira az ellenségtől. A pusztai lovasság megkésve reagált erre, lóhátról volt kénytelen visszalőni, hisz a meglepetésszerű támadás érdekében hátrahagyták a lassabban haladó gyalogosokat.
A hun gyalogság egyébként is meglehetősen alacsony arányban volt jelen a csaták során, szinte kizárólag ostrom esetén használták, ami nem is csoda, hisz a lovasíjász-harcmodor hosszú évszázadokig biztosította a nomádok erőfölényét, a legzordabb körülmények között is. Rómának falakra, folyókra, szekérvárakra, majd puskaporra, de mindenekelőtt hosszú évszázadokra volt szüksége, hogy ezt a fegyvernemet elavulttá tegye.
Öt-hat lövéssorozat eldördülése után a szláv lovasság kürtje megszólalt, a balszárny pedig ismét visszatért, hogy a roham előnyeit kihasználva, szablyákkal törje meg az ellenfél rendjét, káoszba taszítva a védelmet. A csapat középen sikert is aratott, és mélyen behatolt a feltorlódó állatok sűrűjébe.
Mivel az ellenség elérte soraikat, a hunok nem használhatták tovább lőfegyvereiket, így ők is szablyát fogtak a kezükbe, ezek azonban kisebbek és könnyebben forgathatók voltak az ellenfél több mint fél passusnyi hosszúságú pengéinél. A szláv kardok élének korábbi előnye a sűrű tömegben elveszett, kevés volt a hely a suhintáshoz, súlya mellett pedig elég volt hárítani első csapásukat, a lassúság miatt a pusztai ellenfél válaszcsapása sokszor halálos végkimenetelű volt.
Látván a lovasság felőrlődését, a szláv kürtök ismét megszólaltak, majd megkezdődött a roham visszahívása, amit ismét a gyalogosok sortüze követett, ám ezúttal a hunok válaszcsapása sem váratott sokáig magára. Mivel azonban a gyalogság lövészei több sorban helyezkedtek el, és puskáik végére hosszú szuronyokat szereltek, a hun lovasokat több sornyi szuronyerdő fogadta.
Az egy lovasra jutó négy-öt szurony végzett az első támadók nagy részével, az elavult, hosszú, szláv puskák messzire nyúló hegye ráadásul megakadályozta, hogy az állatok rázuhanjanak az útjukban álló gyalogosokra.
A megfogyatkozott hun sereg visszavonulót fújt, de menekülés közben, mintegy mementóként, mindannyian megfordultak a nyeregben, és kiszélesítve a menetoszlopot, még három-négy sorozatot leadtak hátul töltős puskáikból, csak úgy, mint azt évszázadokon át tették, reflexíjaikkal.
Aelius ámulva figyelte az eseményeket, hisz Pannónia elfoglalásakor nem találkozott valódi pusztai sereggel, legfeljebb védekező civilekkel, vagy épp tüzérségi lövedékektől megsérült, fegyelmezetlen katonákkal. A menekülő hun sereg most újból visszafordult, korábban súlyosnak tűnő veresége pillanatok alatt ellentámadássá változott, mely több száz szláv életet követelt.
A csata ismét váltakozó erővel hömpölygött tovább körülöttük, s lassan körbefonta őket. Holttestek, félholt sérültek zuhantak melléjük a szakadékba, mintha maguknak követelnék a védett gödröt, növekvő jelenlétükkel akarnák kierőszakolni távozásukat. Csak a fáradó karok, a kifogyó muníció és a megcsappant emberanyag menthette meg őket az elmúlás fojtogató bűzétől.
Az ütközet végül szláv győzelemmel ért véget, bár a keresztény sereg nagy árat fizetett a sovány diadalért. A több ezres embertömeg felére csappant, és soraikban ennél is több sérült akadt, egyesek ellátása egyetlen percet sem várhatott. Nem csoda hát, hogy rögtön a hunok elvonulása után hozzákezdtek a sebesültek ápolásához. Aelius és a fiú csak ekkor tudott kereket oldani.

A justitius a késő augusztusi alkonyatok hideg fuvallatát érezte bőrén, amitől vacogva ébredt, de akár a vérveszteség is közrejátszott ebben. Vállát égő fájdalom kínozta, mely még erősebbé vált, amikor megpróbált felülni.
– Én a helyedben nem tenném. Alig tudtam elállítani a vérzést. - figyelmeztetett Aelius meglepő kedvességgel hangjában.
– Lövést kaptam?
– Repeszek. Jó pár darabot kiszedtem, de maradhatott még benned. Alkohollal kimostam a sebet, de a varrás talán nem lett tökéletes. Az lesz a legjobb, ha egy ideig nem mozogsz, amennyiben mégis gennyesedni kezd, sürgősen keresnünk kell egy orvost.
– Mérföldekre vagyunk a határtól, ilyen állapotban hetekbe telhet, hogy találjunk egyet, a szlávokkal meg nem sokra megyek, csak megölnének.
– Lehet.
– Te is megölhettél volna.
A legátus szája félmosolyra húzódott, de szemében nyoma sem volt derűnek. A rá jellemző mozdulattal megvonta vállát, miközben válaszolt.
– Most, hogy mondod, valóban.
A justitiuson látszott, hogy értetlenkedik a történtekkel kapcsolatban. Ahhoz még csak-csak hozzászokott, hogy az elfogottak az életére törnek, ahhoz már kevésbé, hogy megmentik a biztos haláltól. Egy pillanatra elfeledkezett a sebről is, és ismét megmoccant, lánc, vagy kötél után kutatva testén, ám végül egyet sem talált. Állával némán a legátus felé bökött, aki erre csak legyintve, így szólt:
– Hívj csak bolondnak, de nem kötöztelek meg. Csak elszorítaná a vérkeringésedet és arra van most a legkevésbé szükséged. Jelenleg egyébként sem jelentesz túl nagy fenyegetést.
– Ugye tudod, hogy ezzel még nincs vége? Nekem teljesítenem kell a feladatomat.
– Óh, tudom, de nem hagyom, hogy megakadályozd a tervemet. Először visszajuttatom a gyermeket az övéihez, aztán vihetsz, ahová akarsz.
Talán furcsának tűnhet, de Aelius valóban komolyan gondolta, amit mondott. Fiatal kora ellenére úgy érezte, már most belefáradt a háború borzalmaiba és nem volt biztos benne, tovább tudná-e gyilkolni ártatlanok tízezreit.
– Legkésőbb leszállításomat követően úgyis megtudod, így felesleges tovább titkolóznom. Aelius Marcus vagyok, a keleti gyalogoshadsereg egyik legátusa – szólt a férfi, jobbját sebesült fogvatartója felé nyújtva.
A justitius gyanakodva pillantott vissza, mintha nem hinné el, amit az imént hallott, de végül kezet rázva válaszolt.
– Cyprian Romanum, justitius.


Megjegyzés:
Gladius: A legionáriusok körében rendszeresített rövid kard, melynek modern változatát könyvemben még a sorozatlövő fegyverek korában is előszeretettel használnak.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Regény
· Írta: Nandus_Germanus
· Jóváhagyta: ÉvIda

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 2
Kereső robot: 10
Összes: 23
Jelenlévők:
 · Aevie
 · boszorka


Page generated in 0.0379 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz