Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Csokoládé / Vic's secret 2 (Ha meghal a Nap)

, 91 olvasás, Aevie , 4 hozzászólás

Szerelem

A lány: Kiwi

- Tudom, hogy kit keresel – szólal meg.
Olyan hosszú ideig tartott köztünk a csend, hogy el is felejtettem, mellettem áll. Eggyé ölelt minket a Nap fuldoklása. Hipnotizáló, gonosz mágia a Ház előtti tavon pettyeződő, szépia aranyhíd. Minél szebb, annál aljasabb. Mindig kiráz a hideg, ha a CoRoT7b exobolygóra gondolok, ahol a Nap sosem megy le. Rettenetes lehet a végtelen fény!
Kicsit azért enyhítik rosszullétemet az ablakok miniatűr hibái, van néhány koszfolt rajtuk, holtra csapódott madártetemdarabok, amelyek felébresztenek esténként a mindenkori transzból: ez nem a valóság… Csupán mímelt lenyomata annak.
Közelebb lép, érintése végighullámzik ruhám csuklóján. A Nap felé nézek, de már nincs ott. Le sem vettem szemem a bukásáról, mégsem fogtam fel, hogy vége. Csak most, hogy ő itt áll mellettem.
- Nem tudhatod, ezt senki más nem tudhatja, csak ő… Aki megnézett… Aki megnézte! - Persze, mindig elszólom magam, de az emberiség szinte sosem figyel.
Bizonytalan tekintettel bólint. Szeretem, hogy itt van, ha szeme hamuszürke alkonykor, az mindig bizonyossággal tölt el, hogy a Nap aznap már nem tér vissza. Kedvem lett megszökni vele.
- Te végeztél? - kérdezem.
- Igen. - Szeretem, amikor fokozatosan élesedik felettünk a mennyezeti ledtest. Az este elején mindig, minden kissé királykék, még ajka is most, ahogy mosolya bennem csillagokat hív ezüstfényre.

A fiú: Zick

Végül én nézek le - szemem kifeszített íj –, próbálok pontosan oda, ahova ezidáig figyelt, de csak folyamatos mozgást látok. Ma jó napja van – győzködöm magam, miközben megszédít szertelen mosolyával… Mintha nem is itt lennénk, mintha ez nem is a valóság volna, csupán egy távoli exobolygó, ahol a nap sosem kel fel; annyira felhőtlen kedve van szürkület beálltakor.
Ma nem gyónhatok. Holdjaival porrá zúzná saját templomát. Ma hazudnom kell.

A férfi: Dorian

Mágnes… Vagy mágia?! Fel sem foghatom, amit érzékelek a Ház csúcspontján. Titkolóznak. Mintha holdjelmezt öltene magára egy naphercegnő – szénné kellene égnie az öntagadás mértéktelen mérgétől. A jelen porszemeit húzzák maguk köré, gyémántparavánnak képzelvén az eljövendőt. Mintha ki-be kapcsolható volna az ingerfelfogó képességük. Mintha összeolvadtak volna szennyezettségük egyberohadásával.
Nem beszélnek rólam. Zick úgy tesz, mintha nem látna; azt hiszi, azzal megsemmisíthet. Pedig tudja, hogy engem másként sem lehet elpusztítani.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Regény
· Írta: Aevie
· Jóváhagyta: ÉvIda

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 32
Regisztrált: 3
Kereső robot: 50
Összes: 85
Jelenlévők:
 · aron
 · PiaNista
 · taxus_baccata


Page generated in 0.0735 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz