Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Csokoládé / Vic's secret 1 (Prológus)

, 159 olvasás, Aevie , 8 hozzászólás

Szerelem

A lány, aki érzelmeket evett

Alattam száz méter, két karom oldalán további ezer. Testem kereszt a semmiben, tejüveg híd tartja alul, felül több ezer prizmaablak csapkod egymás szavába vágva. Fröcsögnek. A mélység párás átka lehet az, mit az égbolt szilánkokként szít pórusaimba. Úgy fáj, mint haldokló csillagoknak a ragyogás - én kísérem ki őket utolsó útjukra a hetedik szféra fölé, ahonnan Isten országa csupán bábjáték-komédia. Innen én irányítok.
Aztán esténként mégis maga alá kényszerít a nap – én csillagmezőn fogantam, ultraviola hittel –, ostornyelvével suhint utánam a magnetoszféra sírcsendjéig, hogy térdre hulljak és bálványként imádjam színét, dallamát, ahogy újra és újra elvérzik, majd megfullad. Babonája arcon karmol, megéget, ahogy utolsó útjára süllyed.
A szürkülő alkony fehér viaszt ken a sebre, hogy ellepje bennem a színeket. Megvéd az álom eljövetele.

A férfi, aki sosem szerette a csokoládét

Minden este ott áll, a két szárnyat összekötő híd mértani közepén. De nincs itt lent, nem az embereket figyeli. Vele szemben két és fél emeletnyi üvegfal; ő azon túl van. A napnyugtát nézi, azt minden alkonyon. Én pedig őt. Nemsokára megtörténik a találkozás. A fiú odalép hozzá, betör az exoszférába, és az érintés a ruháján úgy hullámzik majd… Végre tudni fog rólam. Megtudja, hogy már jó ideje követem.

A fiú, a renegátok őre

Hivatásom huszadik évének kezdetén csak egy lépés választott el attól, hogy megtanuljam, a legjobb, amit tehetek, ha hazudok. Aztán az az egy lépés lidércnyomásos hajszával űzött fel-alá, mire nagy nehezen megtaláltam őt. A karzaton állt, ruháját narancsra színezte a lemenő nap, és mintha körbevette volna valami, amit nem törhettem meg csak úgy. Még akkor sem, ha pusztán arról az egy lépésről lett volna szó…
Visszalépek, ám észrevett. Lila színű írisze azonban csupán a pillanat töredékéig húz magához, utána már mást néz. Valakit, lent az emberek között.

Közel lépni hozzá olyan érzés, mint gyónásra-kész lépni a legsötétebb templomba, hogy a sorok között neszező léptem életre keltse felettem a mennyezet üvegfestett kupoláját, ahogy tűzi át a napfény. Így hívom életre őt, nyitom ki lakatját a mindennapi alkony-rabságának.

- Csak ma vettem észre – szól.
Lenézek a tömegbe, de nem látom pontosan, kire szegezi lila pillantásait. A hangja halk, bizonytalan és félelemmel teli; ahogy még sohasem hallottam.
- Hogy…? Mit?! - kérdezek vissza.
Rám néz. Láthatatlan könnyeket izzadnak szemében a csillagok. Lila alkony rémült szentjánosbogarai.
- Miért kerestél meg? - Fejrázással folytatja. Tincsenként szikráznak felém vörösbe hajló naphullámai.
A hangja torkon mar, de már akkor tudta, amikor betörtem hozzá.
- Mikor tudsz kiszökni a Csokizóba? - gyűlölöm magam. Most kellene elmondanom… Vagy hazudnom…
- Soha többé – A válaszát a kezén látom: harapás nyomok, gyomorsav sebek a csukló bőrén; és ahogy újra az arcára nézek, szinte látom inverzeit a nyelvén, torkában, aztán mindenütt.
A nap lassú lebegésből zuhanásig sötétül. Akaratlanul ismét betörök… A lány csontvelőüregében találom magam. Vérnap helyett itt örök az éj.
- Hazudok – ránt ki onnan mit sem sejtő mosolya. - De még meg kell néznem egy… Vagyis, meg kell keresnem azt, aki megnézett egy… Aki megnézte… - Mindig legyint, ha ködösíteni próbál.

De az én voltam. Aki megnéztem… Egészen attól a pillanattól, hogy teste eltűnt a gépben, foltokra szeletelte szemem előtt a program. Már rég a szabad plafon alatt feküdt, de még mindig vibrált a fejem. Ő sem mozdult. Hosszú percekig bámulta a lámpatesteket, mielőtt felálltam, hogy megnézzem, magánál van-e.
A szeme nyitva volt, ahogy szempillái ívét figyeltem, arcát hirtelen felém fordította, és rám nézett. De nem láthatott az ablak túlfelére.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Regény
· Írta: Aevie
· Jóváhagyta: ÉvIda

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 32
Regisztrált: 3
Kereső robot: 53
Összes: 88
Jelenlévők:
 · Menda
 · Romuald
 · Zsémbes


Page generated in 0.0446 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz