Navigáció


RSS: összes ·




Blog: Ázott függönyök

, 159 olvasás, Aevie , 8 hozzászólás

Elmélkedés

Talán nem hiányzik más, csak egy utolsó felvonás, ahogy, valahogy most utolsó darab nélkül zúg a gépezet. Megy? Legalábbis mozog. Még.
Elengedések. Szeretet-kapcsolatok. Férfiak az életemből. Minden kép a fotóalbum saját oldalán. Számítasz. Tökéletességre törekvő tökéletlenségem vagy. Álruha és rajzolt arc, amit minden reggel magamra választok. De te úgy rúgsz messzebbre attól, hogy valaha is elég legyek.
Méretek. Centik és évek. Lassan leszakad rólam cafatokban, ami még csak lóg. Elhagyom. Majd egyszer elveszik minden a holdfény szálai közt. Reggelre elsüllyed minden, amit tökéletesnek hittem. Egy nap majd rájövök, hogy akkor voltam hozzád a legközelebb, amikor életem legnagyobb hibáit soroztam, aztán újraélesztettem, majd újra magamba öltem azokat. Rájövök, hogy az öngyűlölet valójában a legszebb nagyestélyim. A bűntudat színe a szememnek, a lelkifurdalás az ajkamnak, és hogy azért dadogok, mert azt gondolom, mindez számít. Számít, hogy ébredés után zöldebb, a számat meg estére sebesre rágom…
Majd elhiszem, hogy nem én vagyok a rossz, ha üvöltesz velem, és akkor sem, ha gyűlölsz, amiért üvöltök. Talán az is kiderül, hogy többet tudunk, mint amennyit tanítani akarnak, és hogy minden inkvizítori törekvés – hogy a legjobb tanulók legyünk – csupán a pokol felé vezetett. Talán rájövök, hogy amit pokolnak hittem, valójában az élet volt. A rettenet egy olyan csoda, ami gyémánttá csiszolt akkor, amikor évekig nem lélegezhettem a homokvihar legmélyén. Én, én, én… Minden könnyben én folytam, a talaj tőlem ázott, ahogy a felhők tőlem váltak feketévé. Miattam zendült vihar, villámlott, rázott, csapott, gyilkolt; mert belőlem volt. Mert kellett. Érted és értem, talán másokért is.
Lassan elengedem őket, akik minden nap többen vannak odaát. Lassan nem halok bele minden változásba, még akkor sem, ha a nagy halál ölel alkonyonként a balkonon. Lassan megértem, hogy azért pillekönnyű a szívem, mert nagy súlyt cipelni csak így lehet. Lassan elfogadom azt, hogy minden az én hibám, hogy mindent elrontok, és ez már nem változik. Talán meglátom, hogy a hiba csak neked rossz, én minden után közelebb leszek ahhoz, akivé válnom kell. Ha késő is lesz, talán egyszer végig bírom majd ülni az utolsó darab utolsó felvonását is. Elkísérsz?

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Blog
· Írta: Aevie
· Jóváhagyta: ÉvIda

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 32
Regisztrált: 3
Kereső robot: 45
Összes: 80
Jelenlévők:
 · aron
 · boszorka
 · Erzsimama


Page generated in 0.0526 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz