Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Karmazsin végzet - VII. fejezet: Szorult helyzet

, 105 olvasás, Nandus_Germanus , 6 hozzászólás

Fantasy

VII. fejezet: Szorult helyzet

A nap már alacsonyan járt az égbolton, mire Aelius visszatért. Útitársa ugyan álmos volt, az egész napos izgalom, és a legátus miatti aggodalom azonban nem hagyta pihenni. Egy sűrű bozótos mélyén megbújva várta segítőjét, de már negyed mérföldnyi távolságból észlelte közeledését.

Caracallusa alól Aelius elővette a pistoresbe rejtett sült húst, és átnyújtotta az órák óta étlen fiúnak, aki anélkül, hogy megvárta volna a férfit, mohón enni kezdett. A legátus nem zavartatta magát, a második kenyérért nyúlt, és ölébe tette, de csak az étkezés előtti imát követően látott neki az evésnek.
A gyermek pusztai ízekhez szokott nyelvének szokatlan volt a garum sós, halas íze, de egyáltalán nem találta azt kellemetlennek.
Az evés végeztével Aelius jobbnak látta, ha korán lepihennek, és csak napfelkelte után kelnek át a határon, úgy vélte, a sötétség csak megnehezítené a dolgukat az ismeretlen terepen. Az éjszaka viszonylag eseménytelenül telt, ennek ellenére a római így is éberen aludt.
Az égbolt szürkéskék volt még, amikor felkerekedtek, a reggeli világosság azonban nem sokáig váratott magára. Bár világosban könnyebb észrevenni őket, ugyanez igaz a határőrökre is, akik gyakran kutyákat is bevetnek a határsértők ellen. Az éjszakai sötétségben pedig, legyen bármilyen fegyvere is az embernek, végtelenül nagy meggondolatlanság lett volna kockáztatni, hogy efféle állatokkal találkozzanak.
Egy óra elteltével el is érték a határt, de az attól fél mérföldre véget érő fás ligetet még sokáig nem hagyták el. Először meg kellett találniuk a vízmosást, amiről a kocsmáros beszélt, már ha egyáltalán létezik. Mielőtt azonban megbizonyosodhattak efelől, a távolban két római határőr sötét alakja bukkant elő. Egyenruhájukon nem viseltek karmazsin, vagy arany díszítést, és fegyvereik markolata is matt színben pompázott, ami érthető, ha számba vesszük, hogy a megcsillanó napfény könnyen elárulja az embert, akár mérföldekre is ellátszik.
Amennyire tudtak, csendben, lehasalva kúsztak vissza a sűrűbb növényzet közé, közben Aelius igyekezett szemmel tartani a rómaiak viselkedését és haladási irányát. Jó ötletnek bizonyult a barna, zöld, és homokszínű ruhadarabok választása, hisz mindkét reménybeli határsértő remekül beolvadt a környezetbe.
A két őr négy-öt percenként megállt, folytonos társalgásuktól és hangos hahotázásuktól a menekülő páros anélkül is pontosan sejthette volna, merre járnak, ha ki sem dugják a fejüket alkalmi fedezékükből.
Az őrök lassan járták végig a határszakaszt, és gyakran szemlélték végig a határsávtól távol eső fák vonalát, Aeliusnak mégis az volt a benyomása, hogy valami nincs rendben velük. Túlságosan önfeledten beszélgettek, és olykor botladoztak a göröngyösnek egyáltalán nem nevezhető terepen. Márpedig amennyire elhanyagoltnak tűntek a legátus számára Neosolium egyes részei, ez a határszakasz annyira gondozott volt.
– Részegek! – Állapította meg elégedetten a római, hiszen ebben az állapotban aligha jelentettek komoly fenyegetést.
A bujdosók tovább haladtak észak felé, épp ellenkező irányba, egészen addig, amíg a határőrök el nem tűntek a horizonton, egy magas domb mögött. Ezt követően újból felegyenesedve folytatták útjukat, mire elérték az északi magaslat tetejét, és megpillantották az alatta elterülő tájat. A látvány félelmetes volt!
A vízmosás enyhe kifejezés ahhoz képest, ami várt rájuk. Harminc passus mélységű szakadék tátongott a domb alján, melybe folyamatosan ömlött a peremén megcsonkított patakok vize. Az alján összefüggő tó állt, melyből néhány bokor állt ki, bár ebből a távolságból nehéz volt eldönteni, miféle növények. Lehettek akár magasra nőtt fák ágai is.
Aelius arcát elöntötte a vér. Dühösen gondolt a pénzét kicsaló kocsmárosra, aki talán tudott minderről. Még az is lehet, hogy szánt szándékkal irányította őket erre a helyre!
Amint ez a gondolat végigfutott agyán, hátuk mögött újból megpillantott néhány alakot, ezek azonban már négyen voltak, és egy meglehetősen alacsony, különös mozgású ötödik is. – Egy kutya! – Kiáltott fel Aeliusban a belső hang, miközben magával rántotta a fiút, és a szakadék pereme felé húzta. A szerencsétlen gyermek talán már kiáltozott volna, ha száját nem tapasztják be nagy erővel. Egy percig kúszhattak a perem mentén, egy szerpentinszerű, omladozó földnyelv vonalán, mely a szakadék aljába vezetett, és valóban átnyúlt a megszakadt határkerítés képzeletbeli vonala alatt. Amint a szakadék mélyére értek, világossá vált, hogy nem tudják szárazon megközelíteni azt, egy közel hetven passusnyi távolságot a természetes ciszternában kell megtenniük.
A legátus összeszorult szívvel gondolt arra, hogy útitársa talán nem tud úszni, ezzel a problémával ugyanis nem számolt. A lehetőségeket latolgatta volna, de hátuk mögött megszólalt a szagot fogó kutya dühös ugatása, és a határőrök izgatott kiáltása.
Magával húzta a gyermeket, majd maga is belépett a tisztának egyáltalán nem nevezhető vízbe. Arra számított, hogy sokáig lépdelhet majd az iszapos talajon, de alig négy lépés után már derekáig ért a víz, és gyorsabban haladt úszva. Visszafordult, hogy segítsen a fiúnak, de nagy meglepetésére az nagy sebességgel elhúzott mellette. Tíz passusnyit sem haladtak, amikor már közvetlenül felülről hallották az ugatást. A legátus visszapillantott, a sebesen lefelé rohanó állat irányába.
Futva a négylábú sem tudott volna anélkül lejutni, hogy felbukdácsoljon, és a szakadék vize is visszatartotta, volt tehát még némi idejük. A felszerelést viselő határőrök közül kettő talán részeg, a másik kettő viszont biztos kézzel lő majd rájuk! Ettől a gondolattól új erőre kapott, és beérte a kun fiút. Nagyot lökött rajta, mire az végre elérte a vízmosás másik peremét. Ez a szakasz jóval hosszabban volt sekély. Húsz passusnyi út várt rájuk, de az őket üldöző négylábú már vészesen közel járt. Aelius tábori kést vett elő, és úgy folytatta útját, gondosan maga előtt tartva a gyermeket. A kerítés szétszakadt részeit ekkor találták meg. Óriási lyukak tátogtak rajta, egyikük gyermek nagyságú volt. Sietve áttuszkolta útitársát, majd levette ormótlanul megpakolt hátizsákját, átdobta azt is, és hátrapillantott. A kutya már alig tíz passusnyira volt a parttól.
Lehasalt, szétfeszítve magára igazította a kerítés hiányos részeit, és előre húzta magát a sáros földön, miközben a gyermek a másik oldalról segített neki. Lábai megcsúsztak a sáros talajon, de egy tapodtat sem haladt előre. Háta mögül újabb ugatást hallott, és felülről jövő kiáltásokat. – A négylábú kimászott, a határőrök pedig talán már látják őket! – Villant át az agyán, ezért összeszedte minden erejét, és lábával nagyot rúgva előre tolta magát.
A hátán lévő caracallus anyaga halk reccsenéssel szakadt el, de továbbra sem engedett. Már szinte érezte, amint üldözője vadul lábába mélyeszti fogait, amikor újból erőt vett magán, és a köpenyt elszakítva átcsúszott a szögesdrótok alatt. Megfordult, és épp az előtt csavarta össze a kitágított rés drótjait, mielőtt az állat kezébe mart volna.
Kézfejébe így is csúnya sebet vájt a rozsdás drót éles anyaga, de aligha törődött most ezzel. Megragadta a gyermeket, és míg a kutya az ásással volt elfoglalva, kihasználta a vízmosás szláv oldalon összeszűkölő kijáratát, attól tartva, hogy felülről rájuk lőnek, a falhoz húzódva menekült végig, egészen a túloldal sűrű erdejéig.

Megjegyzés:
Caracallus: Valószínűleg a keltáktól, vagy a germánoktól átvett katonai viselet, testhezálló, csuklyás köpeny. Könyvemben immár a polgárság körében elterjedt.
Pistores: A rómaiak a molnárokat nevezték pistores-nek (érdekes, hogy a pékek és a molnárok elnevezése azonos volt, egészen a Nyugat-római Birodalom bukásáig). Könyvemben a pistores egy fantázianév a pékáruk terén, a római, bevagdalt Panis Quadratus (Négyzetkenyér) mintájára készült, ám annál jóval kisebb kenyérfajta, mely egy méretesebb zsemlének felel meg.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Regény
· Írta: Nandus_Germanus
· Jóváhagyta: Vox_humana

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 43
Regisztrált: 5
Kereső robot: 60
Összes: 108
Jelenlévők:
 · bArthAKata
 · bladeattila
 · hazugsagok
 · marisom
 · Sz.Livi


Page generated in 0.0818 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz