Nézz most jól körül, mester!
Tépett alomban vajúdik
a nyelv, idegen ember
születik a világra,
él, érez, szól, és kérdez,
mégis minden hiába.
Nem egy törzs, csak az idő
baltája nyomán szétpergett
forgács, elemi erő,
nem tudat, csupán ösztön.
Mester, ha tudhattad volna,
hogy később még mi jön,
lehet, magad sem hiszed,
hogy noha királyt átkoztál,
Aranykor volt a tied.