Tavasz távol táborozik,
eső hullik, záporozik,
sáros, csúszós tájon halad,
dagonyája egyre dagad.
Sok-sok vízcsepp földre pottyan,
a felhőknek meg se kottyan,
társa a szél, oly féktelen,
lám az utca is néptelen.
Permetező eső játszik,
ahogy esik, alig látszik,
zuhogni kezd, minden ázik,
madársereg fákon fázik.
Fölöttünk a felső sátor,
esernyőt fog, aki bátor.
Indulnom kell, én is megyek,
- az égiek örvendjenek!
Nem tudjátok véletlenül,
mért locsol így kéretlenül?
Ha húsvéti kölni lenne,
akkor talán még elmenne.
Ligeti Éva