Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Karmazsin végzet - V. fejezet: A Corvus 3422 utasai

, 190 olvasás, Nandus_Germanus , 4 hozzászólás

Fantasy

V. fejezet: A Corvus 3422 utasai

Derűs hajnali égbolt alatt állt az épülő állomás acélváz szerkezetű kupolája. Az alatta ácsorgó emberekben a felkelő nap mélyvörös, növekvő fél korongja hasztalan próbálta feledtetni a szokatlanul hűvös, esős nyári napokat.
A fiú egyfolytában vacogott, nadrág hiányában a lábszárára kötött, szoros gyolcs alig adott valami meleget. A testét fedő vastag paenula, bár fejét eltakarta, hónaljban szellős volt, ugyanakkor kényelmetlenül rálógott karjaira, emiatt akadályozta minden mozdulatát.
A lábán viselt fekete calceus nem árult el többet, mint hogy a polgárság soraiba tartozik. Noha a lábbeli egykor a szenátorok kiváltsága volt, mára a legtöbben ezt hordták az ősz és tavasz közötti időszakban, vagy hidegebb nyári napokon.
Kettejük dolgát nagyban megnehezítette, hogy a vasútvonal Aquincum és a nyugati Kárpátok szívének nevezett Neosolium között csak részben készült el. A hun nyomtáv ugyanis nem egyezett meg a rómaival, az egységesítés pedig, bár gőzerővel zajlott, még korántsem történt meg. A megszállók érthető okokból fontosabbnak tartották a fal megépítését, mint a kevésbé forgalmas vasútvonalak korszerűsítését. Emiatt a határig legalább egy hosszabb várakozás várt rájuk, mialatt lecserélik a vonat tengelyeit. Ezen kívül csak a jegy megvásárlásakor derült ki, hogy a szerelvény csak Neosoliumig közlekedik, utána mindenképp gyalog kell átlépniük a határt.
Szerelvényük hajnali négykor gördült be az állomás harmadik vágányának peronja mellé. A karmazsin díszítésű, fekete mozdony még sokáig fújtatott és pöfögött, mintha egyenesen a pokol fenekéről érkező vasparipa lenne.
Az alig tucatnyi felszálló között aligha vegyülhettek el, ezért szorosan a többi utas mögött, sietve hagyták hátra az állomás mozaikokkal díszített padlóját. A szerelvény egy kissé idejétmúlt Corvus 3422-es gőzmozdonyból állt, mely Brigetioig vonszolta maga után első és másod osztályúnak minősített kocsijait. A 3422-es Corvusok valaha a birodalom igáslovainak számítottak, de az eltelt ötven év elteltével érdemeik elhalványultak, mára ehhez hasonló, nem túl hálás feladatok vártak megmaradt példányaikra.
A háború dúlta Pannóniában Brigetio volt a Danubius mentén álló legnagyobb város, legalábbis azok közül, melyek a Pannóniából induló, észak felé tartó vasútvonalakat vezették át a Danubius közel negyed mérföldes szélességén. Ha valahol, hát itt a legkönnyebb elhagyni a Karmazsin birodalom legújabb szerzeményének területét.
Sietve kényelembe helyezték magukat, már amennyire kényelmesnek mondható egy alig egy passus széles, és kettő passus hosszú hálófülke leharcolt berendezése. A megkopott brokátborítás és a sötét fa matt felülete elégedetlenséget és viszolygást váltott ki a legtöbb latinból, különösen azokból, akik Itália villanyvonataihoz, és kétszintes gőzmonstrumaihoz voltak szokva. Az ottani szerelvények valóságos csatacirkálók voltak elődeikhez képest.
A széles vállú, de pocakos jegyolvasó percekkel az elindulást követően érkezett meg, unott megszokottsággal arcán, elvette jegyüket és kilyukasztotta az első rubrikánál. Anélkül ment tovább, hogy bármelyikük arcára rápillantott volna. Tapintatos lassúsággal, csendben behúzta maga mögött a fülke tolóajtóját, majd tovább folytatta útját.
Az utasok kezdeti, szellős lézengését hamarosan felváltotta a túlzsúfolt kocsik áporodott bűze és állandó zsivaja. Az út első felében 4-6 mérföldenként állt meg a szerelvény, majd ahogy távolodtak a hun határtól, úgy ritkult a megállók száma is. Rövidesen már csak félóránként álltak meg, Brigetioig alig három alkalommal.
Aelius több ízben elhagyta a hálókocsit, mindannyiszor a folyosóra ment, egyrészt hogy a nyitott ablaknál lehűthesse magát, másrészt hogy megbizonyosodjon afelől, nem szállnak-e fel gyanús külsejű alakok, justitiusok, esetleg határrendészek, akik a határ felé tartó szerelvényeket rendszeresen átvizsgálják. Igyekezett ezeket az alkalmakat a megállásokhoz időzíteni, és közben a lehető legkevesebbet beszélni, ám e téren nem aratott teljes sikert. Hatvan mérföldnyire és legalább hét megállónyira Aquincumtól egy övén fríg sapkát viselő férfi szólította meg.
– Elnézését kérem, nem tudja véletlenül, mikorra készül el az új vasútvonal? – Aelius szórakozottságot színlelve próbált időt nyerni, attól tartva, hogy besúgó, vagy justitius faggatja.
– Mit parancsol?
– Az új vasútvonal. Nem tudja véletlenül, mikorra készül el? Tudja, az elkövetkezendő három hónapban rendszeresen utazom majd Novum Castrum és Aquincum között, és szeretném tudni, mégis meddig kell várakozási idővel számolnom Brigetioban?
– Sajnos nem tudok önnek segíteni. Jómagam sokáig nem térek vissza Aquincumba, ezért nem érdeklődtem.
– Kár, igazán nagy kár. – Legyintett a férfi. – Tudja, a vasútállomáson nem tudtak információval szolgálni, azt gyanítottam, ön tán diplomata, aki értesül ilyesmiről.
– Ami azt illeti, valóban a határon dolgozom, de munkám szigorúan a város épületeinek felújítására korlátozódik. – Jegyezte meg Aelius némi bizonytalansággal hangjában.
– Ön építész? Ez igazán nagyszerű! Bizonyára óriási felelősség nehezedik a vállára a rombolás utáni időkben! – Aelius sokatmondóan lesütötte szemét, igyekezett a lehető legszerényebbnek mutatkozni, hogy elkerülje a faggatózást.
– És mi az ön becses foglalkozása? – A férfi arca mintha megrándult volna a kérdés hallatán, majd egyetlen villanásnyi időre gondolkodóba esett, de végül közelebb húzódott Aeliushoz, és úgy válaszolt.
– Tudja, a biztonsági felügyelet embere vagyok. – Szakadt ki belőle a válasz, amitől Aelius gyomra dió nagyságúra töpörödött. Lelki szemei előtt látta már, amint bilincsben vezetik el, hogy nagyszabású per keretében elítéljék. Két lábon járó precedensként szolgál majd minden rendvédelmi szerv számára. Végül magára erőltetett egy nyúlfarknyi mondatot, amibe megpróbálta minden meggyőződését belepréselni.
– Akkor az ön felelősségével aligha vetekedhetek!
Úgy tűnt, a férfi megelégszik ennyivel és komoran, saját gondolataiba temetkezett, miközben némán figyelte az óránként harmincöt-negyven mérfölddel elsuhanó fák végtelennek tűnő tengerét.
Aelius csendben visszahúzódott kabinjába, és nem merészkedett elő egészen a Novum Castrumi megállóig, amit közel négy órával később pillantottak meg. A legátus csak akkor nyugodott meg, amikor a fríg sapkát viselő férfi barna bőröndjével elsétált ablakuk alatt, anélkül, hogy észrevette volna őket.

Megjegyzés:

Paenula: a poncsóhoz hasonló, vastag köpeny, melyet ruhájuk fölött hordtak a rómaiak. Csuklyája is volt, főleg alacsony származásúak hordták az ókorban.
Calceus: Szegecselt talpú, egyszerű lábbeli, melynek részeit vastag öltésekkel erősítették össze. Külföldiek számára tiltott viselet volt.
Neosolium: Besztercebánya latin neve
Brigetio: Komárom mai helyén található római tábor latin neve, könyvemben néhány tízezres város.
Fríg sapka: A francia és amerikai szabadságért folytatott harcokban a lázadók által megújított, eredetileg római viselet, melyet az Anatólia közepén élő frígektől vettek át. A sapkát kizárólag szabad emberek viselhették.
Novum Castrum: Érsekújvár latin neve

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Regény
· Írta: Nandus_Germanus
· Jóváhagyta: Vox_humana

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 8
Regisztrált: 3
Kereső robot: 17
Összes: 28
Jelenlévők:
 · GoldDrag
 · Kavics
 · PiaNista


Page generated in 0.0261 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz