Egy padon ültem pipázva,
káros szokás, jól tudom.
Fodrozódó tóban récék
úsztak; vadon, szabadon.
Őszi szél rebbent, szelíden
borzolta a tölgyhajat,
s áldozat könnyeként könnyű
makkok vízbe hullottak.
Odébb, egy rönkből rótt padon
lány ült, a nádast nézve,
hátha a nádszakáll mögül
valaki eljön érte,
ahogy megígérte. De nem,
a srác nem került elő.
Ült csendben, kitartóan, míg
telt az eleven idő.
Végül talán rájött, aki
ígérte, az nem jön el.
Tölgymakkoktól hízik a tó,
és már csak a csend ölel.
Már tudjuk, hogy etetés volt,
és semmi nem igaz.
Tölgymakk könnyezi a vizet,
és lányok a fiúkat.
Megjegyzés: Rögtönzés a Tiszaligetben,
Szolnok, 2017. 10. 01.