Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Sok van még ebből a századból

, 377 olvasás, PiaNista , 4 hozzászólás

Ezerszín

Emlékszem, hogy életemnek abban a részében, amit a XX. században éltem le, gyakran előforduló gondolatom volt, hogy vajon megérjük-e, megérem-e a kétezredik évet? Ki is számítottam, hogy én 2000-ben már hatvanegy éves leszek.

Azután eljött a kétezredik év, egy új évszázad, és vele a második évezred! Megértük, elértük és túl is éltük, mert most sem jött a megjósolt Világvége. Vagy nem tudunk róla. Napokkal az ezredforduló után betöltöttem a kellemesen rettegett hatvanegyedik életévemet. Már nem egyessel kezdtük a dátumot, hanem kettessel. Azután kilenc éven át a kettes után két nulla következett, de az egész évszázadban várnunk kell majd arra, hogy a kettes mellé egy egyest írhassunk. Most 2018 van. A 2100-at már nem érhetem meg. Nem, nem. Ez lehetetlen.

2024-re felépül Ez, 2028-ra megépül Az, 2030-ban felavatják, megnyitják és működésbe helyezik Amazt. Vannak, lesznek majd dátumok, amelyekre máris sokan kíváncsiak. Izgalomban vannak miattuk. Igen. Ezek az emberek mind abból indulnak ki, hogy ők még bizony élnek akkor, amikor már régen elavult emlék lesz az okos telefon, a WC-papír, az atomerőművek, meg még sok más is. Biztosan jó lesz akkor!

Ám, hogy érezzem magam én, amikor ilyeneket hallok? A nyolcvanadikban járva. Nagyon jól tudom, hogy én ezeknek az eseményeknek a többségét már eleve nem élhetem meg, mert korán születtem. Mihez képest? Az utókorhoz képest. Leonardo meg a többiek, akik belepiszkáltak a jövőbe, rúgtak és haraptak a halál ellen. Látni akarták, hová jutunk, mivé leszünk. Micsoda fennhéjázó egy banda ez a mai, amelyik nincs tekintettel az érdeklődő, de már koros embertársaira?! Naponta biztosítanak minket arról, hogy késő, öregem. Addigra már sehol sem leszel. Nem? Én, aki már évtizedekkel ezelőtt megmondtam, hogy az idő nem is az, aminek hittük? Einstein kiment a szobából, mert nem tudott magyarul, és Picasso előre leszögezte, hogy csak viccelt, de kíváncsi volt, mit szólnak majd képeihez a kritikusok...? Mire kiderül, mennyire nekem volt igazam, rám és ránk már senki nem emlékszik...

Dehát, ez az élet rendje.

Pedig milyen jó lenne egy kis előzetes bemutató arról, hogy milyen lesz az élet és a világ akkor, amikor mi már csak atomjainkra oszolva segítünk működtetni a természetet, amit emberként szinte teljesen elhasználtunk.

Göteborg, 2018.

Egy alkalommal öt-hat világhírű fizikus, köztük Einstein vitázott egy szobában. Németül folyt a vélemények cseréje. Egy-két óra után Einstein fáradtan felsóhajtott:
- Na jó, megyek, maguk meg csak beszéljenek nyugodtan magyarul.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Próza
· Írta: PiaNista
· Jóváhagyta: ÉvIda

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 244
Regisztrált: 3
Kereső robot: 37
Összes: 284
Jelenlévők:
 · bArthAKata
 · Napfeny
 · Sutyi


Page generated in 0.277 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz