Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Délután három

, 234 olvasás, Aevie , 10 hozzászólás

Hit és vallás

...Közben a tiéd alá nyúlok. Az én nyakamban a párja függ – tudom, hogy nem lehet kizárólagos lelki társ egy medál, talán mégis azért képzelem ezt, mert… Mindketten tudjuk, hogy miért. Legalábbis isten biztosan tudja. Van különbség köztük. A tiéd erős, fényes, és szerintem egyenesebb is. Az enyémet árnyékba rejtem. Vannak napok, amikor nem is viselem. Nem mások megítélése miatt, talán csak bosszantani akarom mindannyiunk apját. Mint egy kamaszlány, jelentéktelen hanyagsággal, pillanatnyi sértődöttséggel.
Az enyémet tőled kaptam. De téged nem bosszantanálak ezzel. A reménytelenség jelképeként viseltem, mint egy skarlátbetűt. Délután három volt, hó, fagy és február. Ám a betűk is változnak. A következő perc kicsit mindig átsatírozza a világunkat. Lassanként az erő szimbólumaként fénylett rajtam. Most nem tudom, mi van; neked kellene megmondanod.

Hirtelen szorítod markodba mellkasodon a kezem.
- Majd vedd le – mondod, én pedig legszívesebben úgy tennék, mintha nem hallottalak volna.
Aztán mégis leveszem. Az enyémet. Szólnál, de a nyakadhoz bújok, úgy kapcsollak ki. Érzem, hogy reszketsz, érzem, hogy forró vagy, és imádkozni kezdek, hogy csak ne halj meg addig, míg vissza nem kapcsollak.
Kész. Tenyerem a kettő keresztre szorítom, ami egymás kezét szorítja most már a te mellkasodon. A szemedbe nézek, aggodalmat látok.
- Mit érzel? - kérdezem, te pedig igyekszel úgy tenni, mintha nem hallottál volna.
- Most nem fáj – válaszolsz kelletlen. Te vagy az egyetlen kettőnk közül, aki hisz istenben. Tegnap még ketten voltunk. - Folytatod?
- Velem maradsz?
Jobban reszketsz, nem hiszem, hogy nem fáj.
- Te vagy az író! - A hangod is remeg, iszonyú kétségbeesés kebelez be. - Mondd meg te!
Mosolygunk. Már én reszketek jobban.

A keresztező pont a hegycsúcs. A tökéletes egyensúly, amikor Jonny és Jinny összefonódnak a mindenség közepén. Olyankor Jonny szívében lélegzetnyi ideig hűvös éjre hunyja szemét a nyár, hagyva, hogy a tél jégcsókot leheljen szendergő szemhéjára. Jinny körül akkor kristályhangot cseppennek a jégcsapok. A kikelet jégvirágok közé hajol, hogy derengésével felszárítsa az ősz ködkönnyeit.
A kereszt közepén nincs halál. A pillanat víztükre lobban lángra, körbevéve őket sercenő virágesővel. Ott és akkor minden egyszerre történik meg, de semmi sem veszhet el. A hegy fényes és sötét oldala, amikor egymásba ér, akkor csak a lét él. A halál halott.


- Láttam, hogy tegnap nem volt rajtad. Miattam?
- Isten miatt.
- Neki ehhez semmi köze.
- Akkor mihez van köze?
- Talán ahhoz, hogy ma mégis felvetted.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Hit és vallás
· Kategória: Próza
· Írta: Aevie
· Jóváhagyta: ÉvIda

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 1
Kereső robot: 17
Összes: 29
Jelenlévők:
 · SunVice


Page generated in 0.0422 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz