Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Bocs Jenő 3.

, 123 olvasás, Kosztolányi Mária , 3 hozzászólás

Somolygó

Andrej mosolygott, azt álmodta hogy édesanyja nagy szelet tejfölös lekváros kenyeret nyomott a kezébe és éppen beleharapni készült amikor hatalmas csörömpöléssel betörött a bejárati ajtó üvege.
Ijedten ugrott fel és kapott a pisztolya után, de eszébe jutott hogy az előszobai szekrény mögé rejtette a múlt héten, amikor a szomszéd öt éves fiacskája megtalálta a konyhaasztalon lévő kekszek és olajoshal konzervek között. Nem volt egyszerű elmozdítani a szekrényt de az tűnt az egyetlen biztonságos helynek. A behemód tálalószekrény elfoglalja az előszoba háromnegyed részét. Kidobta volna már a tulaj de nem fért ki az időközben lecserélt ajtón.
A türelmüket vesztett munkások elmentek és a szekrény ott maradt útszűkületet okozva a továbbiakban. Ezt azért említem ilyen rézletesen, mert a későbbiekben fogunk még találkozni vele, nem is olyan ártatlan bútordarab mint gondolnánk.
De a lényeg, hogy az egyetlen szoba, amely háló, konyha és nappali egyben, sokkal tágasabb lett.

Tehát Andrej, akinek a teljes neve Andrej Viszovszkíj Gerin volt és Ogyesszában született, most rémülten ugrott ki az ágyból, útközben felkapott egy széket, de mielőtt lesúlythatott volna vele meghallotta apai nagybátyja F. Jimmi hangját, aki káromkodva adta a tudtára, hogy véletlenül betörte az ajtóüveget.
Csak kopogni akart amikor orvul ráugrott az alsó szomszéd két rottweilerje, a harmadik pedig mindjárt utána visítva verte fel a ház csendjét, mert Jimmi véletlenül eltalálta az egyik támadóval, de a másik is puhára esett, mert a lépcső alatt álló szomszédon nyekkent nagyot.
Tehát nem lett senkinek semmi baja, csak az üveg tört be..

Jó reggelt Andrjusenka! - hallotta becenevét a fiú, amelyet édesanyjától kapott és
ettől mindig elérzékenyült. Ezt Jimmi is tudta és Andrej is hogy Jimmi tudja, ezért máris gyanakodni kezdett, vajon miért jött ilyen korán? Alig múlt déli tizenkettő.

A kezében lévő széken hellyel kínálta, de aztán meggondolta magát, Feltette inkább az asztalra ha már egészben maradt. Hirtelen eszébe jutott, hogy a főbérlő megkérte különösen vigyázzon a székekre, valamilyen korabeliek - mondta, és mert kauciót is kellett fizetnie, fél éves bérleti díjjat előre. ezért inkább nem kockáztatta a szék épségét Jimmi súlya alatt.

Ez az első munkahelye, nem keres túl sokat, bár nem rossz. Az igazgatót kíséri tolmács és sofőr is egyszerre. Eddig szülei fizették az iskolát, a kollégiumot és zsebpénzt kapott.
Ám az elmúlt nyáron történt balszerencsés véletlenek miatt el kellett hagynia kényelmes gondtalan életét.
Jimmi segített, a család fekete báránya aki szintén inkognitóban itt tengette az életét Algimerben, a Földközi-tenger legtávolabbi kikötőjében, mely egyébként földi paradicsomként van megemlítve csempészek, adócsalók és örömlányok utazási prospektusaiban.

Tehát Andrej idejött miután kiderült, hogy a dékán lányával kavart és valaki titokban filmre vette.
Ez nem lett volna akkora baj, de az a valaki azt is elintézte, hogy az egyetem vetítőjében többen megnézzék mint a leglátogatottabb előadásokat a dékánt is beleértve.
Szegény fiú a város piszkos politikai játszmáinak áldozata lett a nővel együtt, akiről nem is sejtette hogy a rendőrfőnök felesége. Véletlenül ismerte meg egy zártkörű álarcos szilveszteri összejövetelen, később felvitte a lakásába, ennyi történt. A nő legalább tíz évvel idősebb volt nála és gyönyörű. Másnap az összes újság lehozta a fényképüket.

A családnak egy nap alatt kellett megoldást találni a kellemetlen helyzetre és apjának meglepően profi módon sikerült is. Mint később kiderült ő is töltött itt pár hónapot egy féltékeny férj haragja elől menekülve, akinek alvilági kapcsolatai miatt közvetlen életveszélyben volt huszonegy évesen.

Andrej tegnap múlt huszonegy és születésnapi buliját a sarki reggelizőben tartotta Yogginggal az AMCD kínai éjszakai portásával, a süket irattáros fiúval Cavalotti Pizzával akikkel egy munkahelyen dolgozott, és Rönóval a Francia Reggeliző tulajdonosával, akivel időközben összebarátkozott..
Ma reggel ketten hozták haza Andrejt és annyira fáradtak voltak, hogy nem tudtak hazamenni, de az üvegcsörömpölésre egyik sem ébredt fel.
A fiú a fürdőbe vackolta be magát, és mikor Jimmi benyitott meglepődve látta hogy van valaki a kádban.
Aztán elkezdték keresni Yoggingot. Vészhelyzet volt, eltűnt Natasa a hajó.
A kínai kulcsfigura ilyen esetekben. Széfkombinációk és ajtónyitó kódok szakértője, főként hogy kapcsolatba hozható a munkahelyükkel, mert a hajóról küldött legutolsó üzenet így szólt:
MEGKÖZELÍTETT BENNÜNKET A PARTIŐRSÉG MOTOROSHAJÓJA AZONNAL ÉRTESÍTSÉTEK MR. RISSYT KISLÁNYA IS A HAJÓN UTAZIK MEGLEHET VESZÉLYBE KERÜLTÜNK

Mr Rissy az AMCD Hajózási és Kereskedelmi Részvénytársaság főrészvényese és egyben a cég vezetője, aki tegnapig délután négy óta ismeretlen helyen tartózkodott, mint az egész viszky rakomány is.
Ezért jött Jimmi.
Poirot a Kémkocsma és bár tulaja megkérte, hogy vegye fel unokaöccsével a kapcsolatot miután kiderült, hogy Mr Rissy sem elérhető.
Időközben kitenni az ajtóra a zárva táblát, és a városban is délelőtt tízre elfogyott az utolsó üveg tömény.
Ilyen még nem fordult elő. Az utcák felett valami szürke, vészjósló sirokkószerű köd terjengett.

Végre megtalálták Joggingot a tálalószekrény alsó polcán aludt összegömbölyödve mint egy macska.
Jó tizenöt percükbe tellett amíg bemeneteli helyzetbe fordították és kitudják emelni.
Hukk? - kérdezte - mennyi az idő?
Tízre a kikötőben kellett volna lennie Mr. Rissynek elhozni egy fontos levelet....

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Somolygó
· Kategória: Novella
· Írta: Kosztolányi Mária
· Jóváhagyta: ÉvIda

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 44
Regisztrált: 6
Kereső robot: 13
Összes: 63
Jelenlévők:
 · aron
 · evinternet
 · leka
 · soksokk
 · Vox_humana
 · Zsiby


Page generated in 0.0649 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz