Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Kinek a szégyene?

, 733 olvasás, Sutyi , 16 hozzászólás

Sajgó lélek

Annak a délutánnak az emlékét próbáltam minél mélyebbre temetni a lelkemben. Úgy éreztem én vagyok az oka, hogy mindez megeshetett velem, hiszen a történet másik szereplője köztiszteletben álló ember volt a faluban. Korántsem voltam még nő, sőt kamasz sem, csak egy zárkózott, álmodozó gyereklány, aki csak jóval később értette meg, hogy akkor nőiségében alázták meg…

Azon a napsütéses délutánon nem volt semmi dolgom, így beosontam az utcai szobába, kedvenc könyvemmel a kezemben. Az egyik ablak alatt elhelyezett tulipános ládára kucorodtam, mely édesanyám féltve őrzött kelengyés ládája volt. A szülői házból ezt az egy bútordarabot hozták magukkal, amikor az anyámat a tanyasi iskolából áthelyezték ide a faluba. Az ablakpárkányra támaszkodva elmélyedtem az olvasásban. Sokáig nem is vettem észre, hogy valaki áll az ablak utcai oldalán. Először csak a kéz villant látóterembe, mely az üvegen, a keret mentén, körbe-körbe tologatott egy szelet csokoládét. A pillantásom a csokoládét tartó kézről az arcra siklott. Megismertem a szomszéd utcában lakó, magányos, öreg bácsit. Lehet, hogy nem is volt olyan nagyon idős, de kislányként annak láttam. Igazán nem is a kora volt, ami taszított, hanem a groteszk arckifejezése. Biztosan nem tehetett róla, hogy lefittyedt szemhéja idegesen rángatózott, s a nyáltól fénylő szája torz mosolyba rándult. Viszolyogtam tőle, de a szüleim tiszteletre tanítottak, így kinyitottam az ablakot, üdvözöltem, elvettem a csokoládét és illedelmesen megköszöntem.
Hónapok teltek el, és az eset időről időre megismétlődött. Egyik nap az apám elküldött a falu végén lévő boltba vásárolni. Emlékszem, meleg nyári nap volt. A házak előtti kiskertekben, szegfűk és liliomok virultak és illatukkal betöltötték az utcát. Akaratlanul is jó kedvre derültem, s egy dalt kezdetem el dúdolni, mely apám kedvenc nótája volt:

Lement a nap a maga járásán,
Sárgarigó szól a Tisza partján…


A jókedvem csak addig tartott, amíg meg nem láttam a „csokoládés” öreget a háza előtti kispadon. Sebesebben kezdtem tekerni a pedált, és próbáltam a másik irányba fordítani a fejem, de a hangja megállított:
- Állj csak meg egy pillanatra! Már vártalak, s előkészítettem neked a szokásos csokoládédat!
A szívem hangosan, vésztjóslóan zakatolni kezdett, de illedelmes kislányként mégis elfektettem a biciklit az árokparton, s elindultam a ház felé.
- Gyere be egy pillanatra, amíg előkeresem a csokit - mondta az öreg, s megpróbált mosolyogni.
Furcsa érzés kerített a hatalmába, amikor előre engedett a szobába, majd maga mögött behúzta az ajtót. A kis vályogházban hirtelen sötét lett, de lehet, hogy csak a kinti vakító napfény után nem láttam semmi mást, csak a tárgyak körvonalait.
Az öreg a szoba hátsó részében, egy sublót fiókban kotorászott, majd meglepően fürgén előttem termett, s az egyik kezével megragadta a karomat, s magához rántott. A rémülettől mozdulatlanná dermedtem. Éreztem a reszketeg kezét, amint a fenekemet markolta, majd a nyálas, rossz szagú, mohó száját, amely rátapadt az enyémre. De hirtelen léptek zaja hangzott fel az utca felől. Ez elég volt arra, hogy felocsúdjak, s minden erőmet összeszedve eltaszítsam magamtól. Sarkon fordultam s futásnak eredtem.
A szívem majd kiugrott a mellkasomból és kimondhatatlan undort éreztem. Nem is tudom, hogyan jutottam el a bicikliig, majd a boltba. A csokoládét az első kanyarban messzire hajítottam.
Otthon, amikor senki nem látta, gyökérkefével hosszú-hosszú percekig súroltam a számat, mintha a szégyen pecsétjét ezzel el tudtam volna tüntetni.

Mások számára láthatatlanul cipeltem a terhet a lelkemben, és soha nem tudtam szabadulni tőle.
Hosszú évekkel később, mindig, amikor megcsókolt egy férfi ugyanazt a mérhetetlen undort éreztem, mint azon a délutánon.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Novella
· Írta: Sutyi
· Jóváhagyta: ÉvIda

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 58
Regisztrált: 0
Kereső robot: 30
Összes: 88

Page generated in 0.0858 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz