vendéget várok ma
jön a ráncos öregség
pohár borral kínálom
elutasítva int
volt már elég
mi járatban vagy
ifjúságba TE oly szegény
kalandra csalnál
mint pusztai vad szél
hol vércse vijjog
földre vetve hegedű
mellette a vonó
szőrtelen némán
gazdáját vesztve
mint vakolatot hullajtó
üres ház a pusztán
nem szól a vendég
csak les rám
homályos tekintete
rajtam túl lát
mint ijedt vándor
a keresztútnál
merre hova tovább
szó nélkül feláll
félig emelt kezével int
mintha azt mondaná
maradj tudom az utat
merre a végállomás