Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Adventi kalandozás északi tájakon 2. rész

, 484 olvasás, Sutyi , 6 hozzászólás

Ezerszín

Az első éjszakán amit Svédországban töltök, szünet nélkül esik.
Fáradt vagyok, mégis álmatlanság kínoz, mert bármennyire szeretek is itt a lányoméknál, meg kell szoknom, hogy nem a saját ágyamban alszom el.
Ilyenkor az álom határmezsgyéjén, fantáziámban a valóság keveredik a képzelettel.
Az esőcsatorna horganyzott lemeze felerősíti a tetőről lecsorgó esővíz zaját.
Kopp, kopp, kopp… a sűrű vízcseppek ablakomhoz verődve koppannak, hangtalanul lefolynak az üvegen, s mire az ablakkerethez érnek már el is fogynak.
Szilaj szél úrfi – aki gyakori látogató ezen a vidéken – minden nyílásba bekémlel a háztetőn s a kürtőben különös hangokat hallat:
- Dudu… dudududududu!
Olyan mindez, mint a természet által megkomponált zenemű.
A monoton zajok végül álomba ringatnak.

Reggel fél kilenckor az esőnek már nyoma sincs, de a köd úgy ül rá a kertváros házaira, mintha soha nem akarná elhagyni azt.
A házat körül ölelő deszkapallón túl minden olyan homályos és misztikus.
A konyha ablakánál ülök, ahonnan kilátni a kertre. Néha még hiányzik a hatalmas fenyő, amelynek ágain tavaly szarkák fészkeltek. Ilyentájt csőrükkel bóklásztak a fűcsomók között, fészek építésére alkalmas faágakat keresve, amelyeket néha többszöri nekiveselkedéssel “cipeltek” fel az otthonukba. Eszembe is jutott – erőlködésüket látva – a gyerekmondóka:
“Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka! ”
Az idén tavasszal ki kellett vágatni a fenyőt, mert nagyon megdőlt, s féltünk, hogy egy szélvihar alkalmával rádől a házra, s kárt tesz benne. A szarkák még azóta is vissza-visszajárnak, talán – ha van madáremlékezet – siratják otthonuk hűlt helyét.

Tíz óra körül kezd felszállni a köd, s megtörténik a csoda. Bágyadtan, de mégis csak kimosolyog a nap a látóhatár peremén.
Ekkorra már az egész család ébren van teljes létszámban, hiszen itt a hétvége. Rövid kupaktanács, s eldöntjük, hogy kirándulunk a Delsjön környékére.
Autóval megyünk egy darabon, míg elérjük a tórendszert körülvevő erdők szélét, ahol parkolni tudunk.
Itt mindenhol fizetős parkolók vannak, ahol mobiltelefonon lehet fizetni. Ez nem éppen olcsó mulatság, de autó nélkül nagyon nehézkes akár a városban, akár a természetben.
Pár száz méterre – a parkoló szürke betonját magunk mögött hagyva - már az erdei kavicsos ösvényen haladunk.
Nem vagyunk egyedül, hiszen ebben az északi országban szinte mindenki túrázik, fut, vagy gyalogol, pár éves gyerekektől a 90 évesekig.
Talán ezért élnek a svédek olyan sokáig?
Az erdei utat övező fák szürkés-pőrén merednek az ég felé, a pázsit viszont mindenhol dúsan, harsányan zöldell, s ahogy minden északi erdőben zuzmó és mohapárnákkal vegyül a fák tövében.
Azután kitágul a horizont! Egy tisztásra érünk. Előttünk megcsillan a tó víztükre, nem túl távol bazaltsziklás domboldalon pihen meg a tekintetünk.
A tó mellett egy éhes vadkacsa állít meg bennünket, s olyan bátor – vagy annyira éhes – hogy az unokám tenyeréből eszi az elemózsiát, de úgy látszik, még ezzel sem elégszik meg!
A tűzrakó helynél egy család ebédhez készülődik. Virslit sütnek parázson, s az előre felvágott kiflibe helyezik, azaz csak helyeznék, mert a merész, csillogó zöld fejű gácsér, egy pillanat alatt kicsippenti a legkisebb gyerek kezéből a csábító, illatos húsdarabot, és huss, szinte szárnyra kap vele.
A tejfelszőke kisfiú meglepetten, kissé legörbült szájjal néz körül, de hamar megvigasztalódik, s inkább otthagyva csapot-papot, vidám nevetéssel ő is a vadkacsa nyomába ered.
Mi már rég magunk mögött hagytuk a helyet, s egy kis fahídon átsétálunk a tóban lévő pici szigetre. Innen belátni a környék nagy részét, a kisebb-nagyobb szabálytalan, amorf alakú tavat, s a végeláthatatlan erdők bazalt szabdalta dombjait.
A tó melletti nem túl meredek domboldal megmászásra csábít, nem is tudunk ellenállni, és a túloldalon fáradtan, szinte beesünk a régimódi, erdőszélen álló kávézóba, mely olyan, mint egy remeteház. Magányosan áll az erdőszéli fák rejtekében.
Belül viszont zsúfolásig telve helyiség hozzánk hasonló, elcsigázott vándorokkal. Tétován ácsorgunk, míg egy család meg nem szán bennünket, mosolyogva felénk intenek, és összébb húzódva a megüresedett helyet felkínálják nekünk.
Milyen kevés elég a boldogsághoz? Egy csodás túra után, jóleső fáradtsággal lekucorodni egy padra, s egy nagy pohár, forró italt ölelgetve melengetni elgémberedett ujjainkat, lassan kortyolgatni, érezve a torkunkon lecsorduló édes-kesernyés nedű megváltó melegét!
Mi felnőttek élvezettel kávézunk, de az unokám már tűkön ül, és egyre csak a két műanyag pohárban lévő állateledelt nézi, majd a mikor az apja feláll, nagy boldogan elindul a nyomában a poharakkal, hogy megetesse a ház udvarán lévő kecskéket és nyuszikat.
A korai szürkület indulásra késztet bennünket, pedig még csak délután 3 óra múlt. Ilyenkor télen itt nagyon rövidek a nappalok.
Fáradtan ülök az autóban, de amikor a kivilágított hídon haladunk keresztül, szememet vonzza a Göta folyó várost kettészelő szalagja, amely most sötéten hullámzik alattunk medrében. Elhagyva a folyót, hamarosan ismerős házak között autózunk, amelyek villódzó adventi fényei mutatják az utat a csillagtalan göteborgi éjszakában.

Karácsony reggelén is vigasztalanul esik. A fellegek komor, sötétszürke lepellel borítják az égboltot.
Csak ketten vagyunk a lányommal a házban, készülődünk a szent estére.
A fiúk – a vejem és az unokám - Lisebergben töltik az időt, mely Göteborg vidámparkja, s ilyenkor ünnepek táján nem csak vurstliként működik, hanem jellegzetes svéd édességeket, ételeket és italokat is árulnak, amelyekből gyakran az ünnepi svédasztalra (Julbord) is visznek a családnak.
Bár a karácsonyi étkek különbözőek lehetnek az ország más-más vidékein, de általában megtalálható ezen az ünnepi asztalon a világ legismertebb konyháihoz képest kissé ízetlen sonka, húsgolyó, különféle kolbászkák, és édességként a mandulás rizspuding. A skandináv hidegben dideregve pedig jólesik az illatos forralt bor, a glögg.
Ez finomabb, mint az itthoni karácsonyi vásárokban kapható forralt bor. A vörösbort, fűszerezik fahéjjal, szegfűszeggel, kardamommal, reszelt narancshéjjal, gyömbérrel, s kis mennyiségű, magas alkohol tartalmú szesszel keverve felforralják. Amikor elkészül, akkor forrón a borospohárba előkészített hámozott mandulára és mazsolára öntik.
Mi kísérleteztünk az első kint töltött karácsonyokon magyar karácsonyi menüvel, vagyis halászlével és töltött káposztával, de egyáltalán nem vált be, hiszen nem kaphatóak hozzá jó alapanyagok, pl. hordóban érlelt savanyú káposzta, és a magyaros halászlé sem igazi tengeri halból.
Az idén mégis, újra halászlevet készítettünk, de a svéd változatot, torskból (tőkehal), lazacból és garnéla rákból, ezt hagymás és paprikás lé helyett, párolás után tejszínnel forraltuk össze.

A svéd gyerekeknek nem a Jézuska hozza az ajándékot, hanem egy Mikulás-szerű figura, akit itt jultomten-nek, azaz karácsonymanónak neveznek.
Ezek a manócskák már december elejétől szinte az összes üzlet kirakatát uralják, odavonzva minden gyereket.
Már kora délután végeztünk a fa díszítésével, az ajándékok becsomagolásával, s a karácsonyi svédasztal is elkészült, mire a vejem és az unokám megérkezett.
A számítógépről magyar karácsonyi dalok szóltak, a fenyőfa csillogott-villogott, az asztalon és az ablakokban is gyertyák égtek.
Szép, de fárasztó nap volt, ám mindenért kárpótolt bennünket az unokám ragyogó, boldog mosolya, amint meglepetten megállt a nappali ajtajában, ámulva a látványon.

Ilyen volt a karácsonyunk ott idegenben, távol a hazánktól, kicsit magyar, kicsit svéd szokásokkal, de a lényeg mégis az, hogy együtt voltunk, s feledve a nehézségeket, önfeledten boldogok is.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Próza
· Írta: Sutyi
· Jóváhagyta: ÉvIda

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 59
Regisztrált: 0
Kereső robot: 25
Összes: 84

Page generated in 0.067 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz