Navigáció


RSS: összes ·




Vers: In memoriam /J. I. R./

, 121 olvasás, Tóth János Janus , 7 hozzászólás

Megemlékezés

költők halnak idejekorán
van ki délelőtt van ki délután
de az éjt oly sok nem éri meg
lelkük az égalján belépést didereg
hideg a világ a magány tele jár
jégcsappá lesz minden napsugár
ki versben él a szó áldott kortya
nem bírja e telet lelke szép vitorla
mely kibontva az idő vizén feszül
s míg ő elhajóz mi maradunk egyedül
a rideg űrrel a táguló hiánnyal
bár mosolygunk kicsit ő már szárnyal
de jaj azoknak kik itt maradnak
éhes verseinek szemsugarat adnak
és lényét látva s elmerülve benne
ingatjuk fejünk bár csak élő lenne
kár lenne hazudni nem ismertem őt
de tudom érzem a fekete felhőt
mely fölötte mindig zivatarra állt
melyből éles villámkés szitált
nem ismertem pedig fél rokon
én is hánykódtam azon a csónakon
óriás hullámok fel magasra dobtak
de csak a zátonyok mik értünk futottak
nem ismertem de a költőt ismerem
kinek lelkét átszőtte az áttét félelem
hogy egyszer majd elfelejt félni
és már csak a versekben fog élni
és eljött e nap a sorban harmadik
mikor a költő már földet álmodik
hisz ágya könnyű felhő a párna
nem tudjuk mikor de megyünk utána

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Megemlékezés
· Kategória: Vers
· Írta: Tóth János Janus
· Jóváhagyta: Uccika


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 0
Kereső robot: 50
Összes: 60

Page generated in 0.0622 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz