Ásítanak a hegyek egy sivító rideget, a dohányos város hörgőcskéi a fák. Rézsútos napsugarak egy utolsót rúgnak: ösvényekbe taszítják a hideget. A terekre gyűlik a vacogás. A rég vakolt falak lassan minden hőjüket eladakozták már az otthontalanoknak: háló- és kukás zsákok konok alvóinak.
Számolom az utcák jeges kígyóit minden lélegzetemben és a lábam alá termő betonszőnyeget. Az út lassabban fogy, mint máskor, de legalább érzem, van még hova hazamennem.