Navigáció


RSS: összes ·




Vers: "Ez"

, 97 olvasás, bArthAKata , 17 hozzászólás

Sajgó lélek

Lelkem tükörjegén rian egy-egy emlék,
hasadó zajára olykor felébredek.
Szempillám alatt, mintha ott lennék,
de meg mégsem érkezek.

Agyagtestemre új karcokat ró az idő.
Simítatlan, néma öbleimben gubbaszt a jelen.
Csapzott hajam arcomra gyökér-árnyakat sző,
vásott körmeim alól ezernyi tüskédet szedem.

Ma is fájdalmasan fehér a nap,
ridegen kúszik egyre fel majd le.
A szó felpeckelt nyelvembe harap,
kiköpném, ám máshoz van kedve;

Torkomra kúszik, fojtogat a rím,
reá hangtalanul rándul csak ajkam.
Papír felett görcsbe fordult ujjaim
s egy vers gubbaszt, mit odavakartam.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: bArthAKata
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 45
Regisztrált: 6
Kereső robot: 49
Összes: 100
Jelenlévők:
 · eretnek
 · kovacsgabor
 · PiaNista
 · Sutyi
 · Tollas
 · zsoloo


Page generated in 0.088 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz