Végtelen álom.
Feledés.
Légüres térben
lebegés.
A csend
csontujjával penget
dermedt szívnek
hárfáján, örök
életet.
Rezgése, mint
hulláma, vízbe
dobott kőnek,
távolodva kereng.
A szó alig halhatóan,
hív,
sírva átölel.
Könnyével a szívnek
jégszilánkját oldja,
s többé,
nem enged
el.
Rezgése átível,
az álmokba dermedt
tudaton.
Ébredése
áttöri a csend jégfalát,
pendül a szakadó húr,
a jégkirálynő álma,
végtelen semmibe hull.