Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Telihold

, 74 olvasás, leka , 2 hozzászólás

Természet

Vigyorog rám a telihold,
mintha gúnyolódna velem,
akárcsak egy csibész kobold -
s én csak nézem szemérmesen.

Köntöse kifogástalan
testére simuló selyem,
minden öltés hiánytalan,
gombjait csak elképzelem.

Lepattogtak pocakjáról:
csillagok az éji égen,
ismerjük mind alakjáról,
átragyognak sötétségen.

Éjkirály a birodalmát
komótosan körbejárja,
felkavarja sokunk álmát -
s fordul vizek ár-apálya.

És ha a Hold ilyen kerek
felbolydul a földi élet:
feszültebbek az emberek -
talán itt a végítélet!

Most, ahogy a Holdra nézek
nem is olyan félelmetes,
mesés szemek megigéznek,
lágy mosolya kivételes.

Ligeti Éva 2018. 01. 31.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: leka
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 20
Regisztrált: 5
Kereső robot: 53
Összes: 78
Jelenlévők:
 · eretnek
 · Kránitz Laura
 · Menda
 · PiaNista
 · Tóth János Janus


Page generated in 0.0406 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz