Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Rachmaninov - Szerelem sörre és zongorára

, 518 olvasás, Uccika , 16 hozzászólás

Ezek vagyunk

Vannak találkozások, mondatok, miket nem felejtesz. Minden lámpaoltáskor párnádra ülnek, mint kísértetek, és nem hagynak elaludni. Visszakószálsz az időben, látod magadat, virágos nyári ruha van rajtad, piros szandállal, a férfin kockás térdnadrág, inggel.
Szerette az ingeket. A sört is szerette. És Rachmaninovot.

A domboldalra felkapaszkodó szűk utcácska Rózsalugas vendéglőjében ropogósra sült csülköt lehet enni fatálról, és hideg gyöngyöző sört inni mellé. A társaságban először ülnek szemben egymással és beszélgetnek, úgy, mintha régről ismernék egymást. A rácsodálkozás gyönyörűségével mesélik az útkereszteződéseket, amelyekben találkozhattak volna. Hiszen két saroknyira laktak egymástól, játszottak gyermekként sárgakavicsos parkban a mályvabokrok alatt, jártak a város egyetlen művész mozijába cseh filmeket nézni, több mint húsz év kellett, míg egymásba feledkezhetnek ebben a levendulaillatú nyárban.
A férfi holnap átrepül az óceánon túlra, ez a búcsúestéje, barátainak tett ígérete miatt, most nincs mód megszökni, de elkéri a nő címét. Mert írni akar, folytatni a beszélgetést, ami alig kezdődött pár órája, de a „megtaláltalak” bizonyosságával tölti el. Júlia mosolyogva firkantja le egy szalvéta szélére. Nincs nagyobb vágya, mint hinni a mesékben.
Hetente hoz kék-piros csíkos borítékot a légiposta. Sorokba festve a férfi életének mozzanatai, aprólékosan mesélve, mintha minden este ott ülne mellette a kanapén, de nincs bennük szerelem, se hiány, sem ígéret. A nő verseket ír, szerelemről, hiányról és ígéretekről.

Júlia megismerkedik egy érdekes emberrel, aki fergeteges nevettető, izgalmas szerető. Feleségül kéri, ő vágyódik tartozni valakihez. Ettől kezdve nem gondol Tamásra, nem lehet hűségesnek lenni a kék tintához fehér papíron, az idővel halványodó mosolyhoz.
Pár sorban megírja a történteket, úgy érzi, nem lenne tisztességes folytatniuk a levelezést.

Otthont varázsol a csöppnyi bérelt lakásból, virágokkal, lassan főzött húsleves illatával. Férjével hosszan beszélgetnek a vacsoraasztalnál, és azzal a jóleső érzéssel bújik a közös takaró alá, hogy teljes az élete.
Míg egy napon Tamás barátja köszön rá egy vásári forgatagban. A férfi szemében ott a vádló kérdés:
- Halottam férjhez mentél. Nem vártad meg! Elkeseredett, hogy egy idő után nem válaszoltál a leveleire! A héten hazajön.
Állja a tekintetét. Milyen jogon vonja kérdőre, valaki, aki nem ismeri őt? Miért választotta volna a biztonság helyett a várakozást, a bizonytalanságot?
Azon az éjjelen sokáig nem tud elaludni, hiába nem voltak eskük, nem voltak fogadkozások. Várnia kellett volna? Milyen lenne most Tamás mellett az élete? Valaki hozzá készült megérkezni, de ő nincs sehol. Júlia ostobának érzi magát, mert nem érezte, milyen fontos neki. Nem múlik el nap, hogy ez ne jutna eszébe. Elengedte.

Fülledt meleg van a levegőtlen fülkében, a rongyos telefonkönyvben gyorsan megtalálja a nevet, remegő kézzel tárcsázza a számot.
Tamás hangja olyan mintha tegnap váltak volna el, nem lepődik meg, hogy Júlia felhívta. Másnapra beszélik meg a találkozót.
Messziről észreveszi a férfi alakját, amint ott várja a püspöki palota terrakotta falainak árnyékában. Egy pillanatra úgy érzi, nem tud tovább menni, émelyeg a gyomra, hideg verejték a tenyerében, csak cipője kopogását hallja, ahogy visszhangzik a tér macskakövein.

A sörös poháron vékony, homályos pára, lassan tűnik, mint a bizonytalanság, a zavar. Tamás évek óta őrzi a leveleit, és kívülről tudja a verseket, ő szégyelli, de fogalma sincs hová lettek az övéi. A tegnapok lehullanak róla, a múlt válik jelenné.
A lopakodó éjszaka sötétjében, kézen fogva sétálnak fel Tamás lakásába, a hegyre. A férfi gyertyát gyújt, fényében a pohárba töltött portói színe mély, mint katedrálisok ólomüvege. Tamás mesél, ő a hintaszékbe kucorodva hallgatja, mintha soha nem lett volna másképp. Nyugalom és béke veszi körül, az ablakon át nézi a csöndben alvó várost, észre sem veszi, mikor a másik feláll, és olyan közel hajol hozzá, hogy bőrén érzi a forró leheletét.
- Mi a fenéért nem vártál meg? - kérdezi, miközben két kézzel a karcsú karfába kapaszkodik, hogy lefékezze a ringatózást. Júliának nincsenek válaszai. Megáll a pillanat.
- Rachmaninov. Szereted? - Tamás elindul a másik szobába elővenni a lemezt, a nyitott ajtón látszik a vetetlen ágy.

Napok, hetek telnek el, a férfi nem jelentkezik, csak az üzenetrögzítő kapcsol be, mikor hívja.
Furcsa nyugalom van benne, mikor becsenget a már ismerős ajtón, ezzel egy időben hallja meg a másik nő nevetését. Tamás válla fölött egy pillanatra látja az arcát is, azt, ahogy a hintaszék karfáján pihenő kezében megcsillan a borospohár. A férfi nem jön zavarba, karonfogva kíséri le a lépcsőn. A kapuban megcsókolja, olyan szenvedéllyel, hogy nem jut eszébe kérdezni, sem kételkedni, csak rábízza magát a sorsára, mint hajótörött a tenger hullámaira.

Véletlenül sodródnak egymásmellé egy félhomályos, régi képekkel teleaggatott vendéglőben. Ott ül előtte, beszél hozzá, de a szavak nem jutnak el Júliához, csak nézi hosszan a férfi vékony, érzéki száját. Ott folytatják, ahol hetekkel ezelőtt abbahagyták.
Nincsenek megbeszélt randevúk.
- Megtalállak-mosolyog a férfi a reggeli napfényben, mikor elválnak.
A vadász és a vad. Hit és jövő nélküli szeretők.
Nevetnek, és csókolódznak, ebből áll a világ. Elszöknek a titkos szobába, a zenébe, az ágyba. Öleléseik, mint a zongorafutamok, viharosan rövidek, lágyan hosszúak.
Ócska, málló vakolatú lépcsőházakban szerelmeskednek, mint a macskák.
- Mit akarsz te tőlem? – szedi össze minden bátorságát a nő.
- Csak szeretni…

Kérdéseivel fázósan sétál hazafelé az ébredező városban.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Próza
· Írta: Uccika
· Jóváhagyta: ÉvIda

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 181
Regisztrált: 2
Kereső robot: 32
Összes: 215
Jelenlévők:
 · Öreg
 · Sutyi


Page generated in 0.2356 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz