Nem, nem adlak az elmúlásnak,
drága perc voltál nekem,
sajogj, sajogj inkább a mának,
hiányodat míly megszenvedem!
Keményen markoltam combod,
nézésed szemembe szúrt,
az a csodás hajas homlok
szikkadt ajkam csókjaiba fúlt!
Várok. Ebként fogam közt tartlak.
elhalt szerelmed édes vére
rám alvad, mégis úgy akarlak,
s nem kérdem szemed szép-e!
Hozzá a fény halovány árny csak,
kimondhatatlan rejtelem,
sugározva igéz, amint rám hat,
párjában békém meglelem.
Mégis, tépni-szaggatni vágylak,
húsod marcangolni kéjjel,
míg testünk keresi az ágyat,
reggelbe múlik a gyönyörű éjjel.
Csókodért őrülök, szűköl azóta
a megcsalt, józan értelem,
vágyom a selyemre, mézes szókra,
hetednapja reád éhezem.
Nem adom könnyen, mi enyém volt:
a kedves Liget-séta Veled,
a magasból szemlélt üde égbolt,
s kezembe rejtett gyönge kezed..,
Sajogj, sajogj inkább a mának,
hiányodat úgy megszenvedem,
de nem adlak az elmúlásnak,
drága perc voltál nekem!
Megjegyzés: 2018. január 24.
Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 1
Kereső robot: 11 
Összes: 30
Jelenlévők:
