Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Téli ború

, 163 olvasás, leka , 2 hozzászólás

Gondolat

Még felhőpárnáin lustálkodik a tél,
az ólom-szürkeség nap sugarát szűri,
csüggedő hidegben az ihlet elvetél,
gondolataimat maga alá gyűri.

Rám telepszik a kín - falra feszült penész
szemcsézett peremén nyújtózik az idő -
nyirkos levegőben a testem is nehéz
- bizonytalanság pókhálója szédítő.

A lehelet halvány csíkjait köd nyeli,
sápadtan mosolygok - mégiscsak hiába:
rám telepszik a bú és lelkem tördeli,
sóhajtok, s hagyom, hogy elvesszek a mába.

Vágyam madarait az égen röptetem,
szemem a távoli fényeket pásztázza,
míg sáros csizmámmal a földet döngetem,
fejem fölött a szél fák ágait rázza.


Megjegyzés: Ligeti Éva, 2018. 01. 24.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: leka
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 6
Regisztrált: 0
Kereső robot: 10
Összes: 16

Page generated in 0.0385 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz