Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Rémálom a Röppenytű utcában

, 246 olvasás, Aevie , 17 hozzászólás

Felnőtteknek

... Mert úgy ígértem, hogy a legeslegelejére írom; és "az ígéret szép szó, ha megtartják. " Szóval sok-sok szeretettel ajánlom ezt az elmebeteg, halál-klisé bizét az AMF Slam-költészet koronázatlan királyának *dobpergés* Efmint-nek; és egyben elnézést érte tőle és mindenkitől is (nem tudok horrort írni).

Amint kiérek a plázsra, azt sem tudom, hol vagyok. A szokásos negyvenes létszám helyett most rajtam kívül csak három lány illeg; ugyanabban a mini bőrszerkóban, mint mindig – hiába a fagy, hiába a hírek. Amint észrevesznek, gyanús méregetésük lesajnáló röhögésbe csap, és már lyuggatják is át bokáig érő flanelszoknyám az apácákat szidó megjegyzéseik.
- Meni hol van? - vetem oda sértődötten.
- Ott jön! - kurjant az egyik, majd mindhárman különböző helyekről rántják elő zsebtükrüket, hogy néhány kézmozdulattal tökéletesítsék hajkoronájukat, és a sminknek nevezett maszatot a képükön. (Mintha Liza a segglyukába tolná aztán vissza.)
Hátrafordulva valami rettenetes előérzet ugraszt meg, amikor meglátom a stricinket maszkban érkezni. Az a mesefigura… Az apuka Simpson. Észrevétlenül hátrálok üvegcipellőimben, egyik villanypózna után a másikba távolodva kapaszkodom, miközben Homer merev törzzsel, céltudatosan halad pontosan Liza felé. Gyorsítok, aztán futni kezdek a legközelebbi konténer mögé. Mire onnan újra a plázsra nézek, meghűl bennem a vér is: Liza úgy esik össze Homer keze szorításában, mint egy rongybaba. Felnyüszítve tapasztom kezeim a számra, és mindenem reszketni kezd, ahogy képtelen vagyok még csak pislogni is, nem hogy elfutni innen.
Toni és Anasztázia ledermednek. Álluk leesik, sokkot kapnak. Arra sincs lélekjelenlétük, hogy megmozduljanak, vagy sikítsanak. Jéggé fagynak. Hiába látom, amit látok, egyszerűen nem hiszem el, hogy ez megtörténhet velünk, hogy a Röppentyű utcát is lemészárolja.
Homer a két lányt bámulva térdel vissza Liza holtteste mellé. Ráhajol és valamit csinál a lány arcával, amitől rázkódni kezd. Még él? - suttogom magam elé, majd felpattanok, és kilépek a kuka mögül. Kiáltanék, szólnék a lányoknak, hogy most van esélyük elfutni, vagy soha; ám a kegyetlen rotringos gyilkos (ahogy a hírekből ismerjük) is feláll. Felém fordul. A távol bár jótékony, de fenyegető vállfeszítése tudatja felém, hogy célba vett engem is. Aztán egy szemvillanás alatt csap le a két lányra. Annyi vér spriccel a két testből, hogy engem is megbabonáz: egyszerűen földbe gyökerezik a lábam az undortól. Először Tina esik össze. Karjaival sikoltozva hadonászik, ahogy nyakából feltörő vér-szökőkutat igyekszik elállítani. Anasztázia hull aztán a betonra, de Homer nem hagyja annyiban, a hasát trancsírozza össze. Mire képes egy rotring?! És úgy tűnik, nem nyugszik addig, míg az összes belét ki nem húzza. Amikor szteppelni kezd a belsőségeken, üvegcipellőim ismét hajlandóak megmozdítani testem, futni kezdek, ahogy csak izmaim bírják.

Kiszakad a tüdőm, amikor néhány sarokkal később Homer, nagy sárga maszkjában egyszerűen csak elém lép a sötét oldalsikátorból. Térdeim megrogynak, elesek, és a latyakos járdán terpesztett lábai közé kúszom. Öklendezni kezdek, ahogy a farmerja alatt megérzem, mosdatlan hímszagát. A hajamnál fogva emel ki maga alól, az apáca jelmezem egy pillanat alatt szaggatja le csípőmről gyilkoló fegyverével (rotring!). Vörös bőrtanga a fekete háló combfix fölött. Meztelennek érzem magam, amikor rádöbbenek, a kabátom gombjait egyesével nyesi le rólam a rotringjával. (A kabát alatt csak egy vörös bőrfűző nyomorgatja a bordáim.)
Az utolsó gomb után tudom, hogy a szívem következik. Szinte érzem, ahogy a következő perc ceruzaként állít a mellembe, de más történik. Keze benyúl a seggembe, oda, ahogy a tanga legvékonyabban feszül, alámnyúl, és a mellkasához szorít.
- Az ki? - kérdezi. A hangja hörög a toroknyáktól… Illedelmesen magam mögé nézek. Az ott Elizabet, a húgom…
- Senki! - reszketek. Újra a maszkjára fagyok, ujjaim görcsösen a vállába marnak. Rám néz.
- Ki kell nyalnod! Ha megteszed, túlélhetitek! - fordul felém.
De még senki sem élte túl…
Homer újra a vörös hajú lány felé cuppog. Én kihasználom a szabadság másodpercét, és megfeszítem combom, majd lendítek, hogy kicsináljam a heréit. Ám akkor valami nagyon furcsa történik. Alig fáj. Nyakam irányíthatatlan, szemem előtt pörögve cikázik a fekete utca képe, ami végül megáll. Állam az aszfaltra támaszkodik, mintha vállamtól kezdve a föld alatt állnék?! Aztán látom a férfit, ahogy sprintel Elizabet felé, és elém zuhan valami: vörös bőrtanga és fekete háló combfix… a testem...

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Felnőtteknek
· Kategória: Próza
· Írta: Aevie
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 50
Regisztrált: 10
Kereső robot: 27
Összes: 87
Jelenlévők:
 · aron
 · bArthAKata
 · boszorka
 · Destiny
 · galamboki
 · Géptelen
 · GoldDrag
 · Magyar Anita
 · Mysty Kata
 · Sheodon


Page generated in 0.0437 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz