Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Fénytánc

, 261 olvasás, Sybill Webster , 2 hozzászólás

Természet

Siklik a jégen a Fény, utána suhan a Szél,
Táncukból tündöklő porhó-fátyol kél,
Rég feledett álmokról mesél.

Fátyoltánc zajlik a jégen, az esti tó felett,
Ámulom soká, szomorú csendesen,
Lángra gyújtja kihűlt szívemet.

Valaha volt álmok, mesék, emlékek tánca ez,
S mit rég feledtnek hittem, most feldereng,
Lelkemig hatolva delejez.

A lemenő Nap vörös, narancsos színeivel,
Varázslat zajlik a hűvös jég felett,
Vele játszik most a képzelet.

A tánc egyre pergőbb, szinte hallom a muzsikát,
Idézi a régmúlt ízét, illatát,
S halványan tán, az álmot magát.

A Nap lassan lesüllyed a kéklő dombok felett,
Maradna még ő is, súgja csendesen,
Tűzpirosra festi a jeget.

Lebukik végül egy csendben álmodó domb mögött,
De egy percig palástja még tündököl,
Visszakacsint a felhők mögül.

Telihold fénye ömlik szét hirtelen,
Ezüstszínűre festve mindent idelenn,
Új muzsikát zeng sejtelmesen.

Keringőt tán, s lassul a tánc, a hófátyol lebeg,
A hűvös szél még egy utolsót lehel,
S véget ér a tánc a tó felett.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: Sybill Webster
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 220
Regisztrált: 2
Kereső robot: 35
Összes: 257
Jelenlévők:
 · Napfeny
 · Sutyi


Page generated in 0.1979 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz