Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Egy kisfiú - egy kislány a múltból

, 295 olvasás, Farago-Aranka , 2 hozzászólás

Ezek vagyunk

A múlt század közepén az óbudai gyerekek a Duna melletti nagy parkban nőttek fel. Ott játszottak együtt, fogócskáztak, labdáztak, homokvárat építettek, amíg a szülők a piros padokon ülve meghitt beszélgetésbe merültek.

Ide járt le a csendes, vékony, kicsit mindig szomorkás barna hajú kislány, apró termetű anyukájával naponta játszani.
Ugyanebben az időben hordta unokáját egy fejkendős nagymama is. A szolid fekete szemű kisfiú szintén egyedül ácsorgott, mindkét gyermek kicsit visszahúzódó, magányos egyke volt.

A mama és a nagymama viszont hamar összebarátkoztak, megtalálták a közös hangot és terelgették a két unatkozó gyermeket egymás mellé. Ha lassan is de feloldódtak a kicsik és idővel igazi barátság szövődött köztük.
Biciklivel száguldoztak le a lejtőn, versenyt futottak a széllel és a lánchintán képzeletben az égig repültek.
Lejártak a folyóra pancsolni és fabotra cérnát kötve, lógatták a horgot a vízbe nagy hal reményében.

Az évszakok száguldtak, nyárra ősz jött, mikor a gesztenyét és makkot lehetett szedni, majd télen síklani szánkóval a lejtőn.

Barátságuk töretlen maradt, más pajtás nem jöhetett közéjük. Így futottak velük el az évek.

Már javában iskolások voltak, mikor a fiú eltűnt, nem jött többet a parkba a nagymamával, kiről később kiderült hogy meghalt. A dolgozó szülők napközibe iratták a gyereket, hétvégén is kerülték a parkot, más programjaik voltak.
A lányka továbbra is a parkban gyerekeskedett, akadtak új barátok, huncut kisfiúk, babos szoknyás kislányok, de valahol mélyen a régi barátot nem feledte.

Kiskamaszkorúak lettek, mikor véletlenül találkozott a fiú és a lány. Lánykát anyuka kísérte sétálni, a fiú kezét szigorú kinézetű nagybácsi fogta erősen.
Jöttek az úton egymással szemben és egy pillanatra összeakadt tekintetük és felcsillant bennük a megismerés, de nem szóltak egymáshoz, némán mentek tovább és vitték magukkal a ködbe veszett gyermekkor közös emlékeit.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: Farago-Aranka
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 202
Regisztrált: 1
Kereső robot: 25
Összes: 228
Jelenlévők:
 · Atime


Page generated in 0.3094 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz