Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Csodagyerek vagyok

, 220 olvasás, PiaNista , 9 hozzászólás

Elmélkedés

Születésemkor másfél kiló voltam. Már másnap megkaptam a sárgaságot, de az hamar elmúlt. Ezek után csoda volt, hogy megmaradtam, ezért tehát csoda(hogy) gyerek lettem.
Nyolc hónappal később kitört a II. Világháború. Ehhez persze semmi közöm nem volt, de már kimondtam az első pár szót, amikor apámat behívták katonának. Tudom, kevesen hiszik el, de emlékszem, hogy ott álltam kiságyamban a hajnali félsötétben, ráztam a rácsot és kiabáltam: „minden vissza, apuka vissza”.
Azután felettünk is átzúgtak a történelem hangjai: a bombázók, a tüzérség lövedékei, az utcánkban pedig német, majd orosz és román katonák ettek, ittak, aludtak a járdán.
Ma már, 79 évesen, akár egy mondat elején elfelejtem, mit is akartam mondani, viszont egy jó órát tudnék mesélni arról, hogy mik történtek velem három-négy-ötéves koromban. Persze csak azért, mert vannak emberek, akik ilyennek születtek.
Néha elgondolkodom azon is, hogy milyen izgalmas örömmel ülök le egy vers, egy novella megírásához, a zongora billentyűihez, hogy azután kötényt kössek egy jó étel elkészítéséhez... Egyik örömből a másikba esem. Mint egy gyerek...
Másfél kiló már elmúltam. Sárgaságom sincs, a Világháborút is túléltem, meg a Felszabadítást is... Csodagyerek vagyok! Vagy csoda, hogy még ma is gyerek vagyok?

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Próza
· Írta: PiaNista
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 2
Kereső robot: 9
Összes: 20
Jelenlévők:
 · andrisko
 · Öreg


Page generated in 0.0408 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz