Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Gardou

, 256 olvasás, Frekventor , 1 hozzászólás

Kaland

Az Atlanti óceán vizéből kiemelkedő sziget Brazília és Afrika között félúton terpeszkedik, nevét őslakosainak köszönheti: Ramúzia. Tulajdonképpen nem is egy sziget, hanem mindjárt három, de a két kicsi szóra sem érdemes, mert néhány halászon kívül senki sem lakja. A nagy szigeten van a főváros Kulepo, közel a Benuzi hegység északi vonulatához, de még a hegyekkel körülvett Ruabon síkság szélén. A sziget hossza mindössze nyolcvanöt kilométer, széltében még hamarabb átszelhető, csupán húsz kilométert kell megtenni. A gyarmatosítások hajnalán először brazil uralom alatt állt, aztán a franciák szerezték meg, legutóbb az angolok tették rá kezüket. A második világháború után az angolok ellenvetés nélkül feladták, az értéktelen terület 1951-ben elnyerte függetlenségét. Angol mintára királyságot hoztak létre, a százötven ezer fős lakosságot először Kotuna király vezérelte, később Vantion uralkodott, napjainkban Faruton király a legfőbb méltóság. Ő volt aki a meglévő főváros mellé még két börtönt építtetett egyet a síkság közepére, egyet a déli hegyek tövébe. Igazi despota volt, kemény kézzel vezényelte az országot, ezzel gazdaságilag ugyan megerősítette a szigetet, de politikailag puskaporos légkört teremtett. Az ő érdeme az egyetlen rézbánya megnyitása a Benuzi hegyvonulat közepén, és a turizmus némi fellendítése. Ősidők óta folyt mezőgazdasági termelés, amit központosított, néhány farmernek átjátszotta a síkság legnagyobb részét, természetesen valamennyien a közeli rokonai voltak. Csekély létszámú hadsereget hozott létre, vegyes fegyverzettel, volt néhány AK gépkarabélyuk az oroszoktól, valamennyi AMD géppisztoly a magyaroktól, a nehéz fegyverzet pedig három amerikai géppuskából állt. Ennyi elég is volt a külső ellenség elrettentésére, ugyanis egyetlen nép se pályázott a szerény adottságú királyság megszerzésére.

Nyugalom honolt az országban, bár akadtak akik sokallták az adókat, és azt sem nézték jó szemmel, hogy minden zsírosabb pozícióban a király rokonai ültek. Az elégedetlenkedők többnyire a három börtön egyikében végezték, kreált perekkel elítélték őket. Nemzetközi segítségre nem számíthattak, mivel nem akadt olyan ország, vagy szervezet, amely ismerte volna Ramúzia viszonyait, többnyire ismeretlen volt a kis ország. A hadsereg vezetője is a király embere volt, az egyetlen alacsony rangú tiszt Gardou hadnagy némileg kilógott a sorból. A népből származott, gyökereit tekintve szimpatizált az elégedetlenkedőkkel. Egy szakasz parancsnoka volt, emberei egytől egyig tűzbe mentek volna érte Mivel ez az egy szakasz látta el a sziget teljes védelmét, a hadnagy szinte mindig úton volt, ellenőrizte a három fős erődítmények állapotát.,. gyakoroltatta embereit, stratégiát és taktikát oktatott nekik. Közben elbeszélgetett a vidék lakosaival, tanácsokkal látta el őket, hogyan csökkenthetik az adóterheket, beszerzett nekik egyet-mást a fővárosból. A másik szakaszt a palotaőrség alkotta, vezetője a király egyik sógora. Feszült viszony volt a két szakasz közt, a gőgös királyi katonák nem álltak szóba a véderő többi tagjával, Gardou hadnagy rangját sem tisztelték. A király alaposan megfizette őket, így számíthatott rá, hogy minden parancsát végrehajtják

Történt egyszer, hogy a király emberei rajtakapták a déli őrs katonáit, amint lisztet osztanak a király raktárából a rászorulóknak. Le is tartóztatták őket, és bíróság elé kerültek. A bíró a király unokaöccse volt, nagyon felháborodott a katonák tettén és rövid úton öt év börtönre ítélte őket. A síkföldi börtönbe kerültek, ami a sziget közepén volt. Parancsnokuknak új embereket kellett toborozni a helyükre. Gardou kiválasztotta ugyan a három leendő harcost, de nem mondott le a bebörtönzött hű katonáiról sem. Hamis nyílt parancsot készített, és két katonája kíséretében megjelent a síkföldi börtönben. A parancsban az állt, hogy a három elítélt katonát azonnal át kell szállítani a fővárosi börtönbe további kihallgatásokra.. Mivel a parancson miniszteri pecsét és aláírás volt, a börtön parancsnoka szó nélkül átadta a foglyokat. Kicsit furcsállotta, hogy nem a palotaőrségtől jöttek, de a papíron mindent rendben talált.
- Az ilyen ügyekben a palotaőrség az illetékes, hogy-hogy nem ők jöttek? - kérdezte a börtönparancsnok
- Tudod a parancsnokukat a király kirendelte a vadászatra. Mire visszajönnek, a foglyoknak ott kell lenniük – válaszolta Gardou.
- Tényleg, a vadászat. – jutott eszébe a börtönparancsnoknak- No majd meg is említem a miniszternek, aki az unokabátyám, hogy nem volt szép kihagyni engem ebből a jó muriból.
Gardou valóban a fővárosba vitte az elítélteket, csakhogy a börtön helyett a városszéli laktanyában szállásolta el őket. Tisztában volt vele, hogy rövidesen kitudódik a turpisság, ezért összeszedte minden katonáját és megerősítette a laktanya védelmét.

Miután híre ment, hogyan szabadította ki katonáit a hadnagy, egyre bővült a szimpatizánsok tábora. Ehhez hozzájárult Gardou személyisége, délceg termete, sötét haja, erős testalkata a női alattvalók szívét is meghódította. Az elégedetlenség lassan lázadásba fordult, egyre több polgár kért bebocsájtást a laktanyába, és ajánlotta fel szolgálatát a harcba. Nem volt kétséges, hogy a király emberei rövidesen rajtuk ütnek és igyekeznek megölni őket. Az ellenséges erők létszáma is felduzzadt, a király rokonai, tisztségviselői mind beálltak a palotaőrségbe, és mintegy százötven fős csapatot alkottak. Körbevették a laktanyát, és készültek az ostromra. Gardou tisztában volt vele, hogy a küzdelmet harminc napon belül el kell dönteni, mert az összegyűlt száz fős lázadó csapat élelme és vize nem tartott tovább. A király emberei is erre számítottak, kényelmesen letáboroztak, nem erőltették az ostromot, csak néhány lövést adtak le találomra minden nap. A laktanyából is lőtték a lőtávolon belülre merészkedőket, vagy azokat akik figyelmetlenül kibújtak fedezékükből. Már két hete folyt az álló háború, ekkor Gardou cselhez folyamodott. Rendszertelen időközökben néhány fős akciócsoportot küldött ki, akik a terep fedezetében előre kúsztak és tüzet zúdítottak a gyanútlan ellenségre. Ezalatt egy másik csoport elterelő harcba bocsátkozott, végül mindannyian visszavonultak a falak mögé. Ezzel a harcmodorral néhány nap alatt megtizedelték az ellenséges erőket és bizonytalanságot keltettek soraikban. Még így is kétséges volt a győzelem, ám ezalatt a civil lakosság is szervezkedett, egy bátor lány, Mirnoa gyűjtötte hadrendbe az elégedetlenkedőket, Gardou szimpatizánsait. A nő több értelemben is lázadó volt, hiszen a király nagybátyjának lánya volt, viszonylagos jómódban élt, csak az érzelmei vezérelték a lázadók közé, igazságérzete nem tudta elviselni, hogy micsoda nyomorban, micsoda elnyomás alatt szenvednek az emberek Ramúziában. Az általa szervezett csapat létszáma egyre duzzadt, mikor elérték a kétszáz főt, Mirnoa elhatározta, hogy beszáll a küzdelembe. Fegyverük ugyan alig volt de a lelkesedés és tenni akarás sok mindent pótolt. Volt néhány vadászpuskájuk, tucatnyi pisztolyuk, de volt aki esküdött a parittyájára, sokan pedig az ősi íjakat vették elő harci eszközként. Akinek semmi sem jutott, késeket, baltákat ragadtak, közelharcban az is jó lesz. Néhány napos gyakorlatozás után felvonultak a laktanya köré, mintegy második gyűrűt alkotva hátba támadták a királyi erőket. Mirnoa tisztában volt vele, hogy rohamra nem vezetheti erőit, mert a jól felfegyverzett királyi sereg lelövöldözné őket mint a nyulakat. Két három fős csoportokban éjszaka támadtak, nappal pedig zárták a gyűrűt, hogy egyetlen ellenséges katona se szökhessen el. Néhány napos küzdelem után a király maradék csapata megadta magát, belátták, hogy a két tűz között csak a pusztulás várhat rájuk. Éppen ideje volt, mert Gardou katonái az utolsó falatokat ették, és a maradék vizük legfeljebb két napra lett volna elég.

Gardou és Mirnoa végre találkozhatott. Mindketten hallottak már egymásról, de közvetlen kapcsolatba még nem kerültek. Mikor a hadnagy meglátta a leányt valami furcsa, ismeretlen érzés öntötte el. A költők ezt úgy fogalmazták meg, hogy szerelem az első látásra. Először azt hitte hogy csak hálát érez a segítői iránt, később ez egyre elmélyült, végül vad szerelembe csapott át. Gardounak azonban rengeteg dolga akadt, sokszor búslakodott, hogy nem tud eleget foglalkozni Mirnoával, de a kialakult helyzet politikai döntésekre kényszerítette. A királyt letartóztatta és rövid tárgyalás után száműzték Farutont a legkisebb szigetre, ahol rábízták a halászokra, velük kellett dolgoznia, cserébe ellátták őt az alapvető szükségletekkel. A legvérmesebb, kegyetlenkedésre hajlamos rokonokat börtönre ítélték, és elosztották őket a három börtönbe. Létrehozták a Nemzeti Tanácsot és Gardout köztársasági elnökké választották. Mirnoa az oktatással foglalkozott, iskolákat szervezett, bevezette a kötelező tanulást tizennégy éves korig. A köztársaság a bánya jövedelmét adónak nyilvánította, így a lakosság mentesült mindenféle köztehertől Két nagy hajót vettek a franciáktól, és mivel iparuk nem volt, az ilyen termékeket kéthetente külföldről szállították. Némileg a turizmus is fellendült, mert mindentől messze voltak ugyan, de a saját hajóik mindig hoztak néhány turistát, és kéthetente vissza is szállították őket. Igazi paradicsommá vált a sziget, nem volt korrupció, alig volt bűnözés, az életszínvonal emelkedett, és egy olyan házaspár vezette őket, akiket mindenki szeretett, mert talán mondani sem kell, hogy egy nyugalmasabb pillanatban Gardou és Mirnoa összeházasodott, az államfők sorba jöttek gratulálni, és szinte minden ország az új köztársaság elismerését hozta ajándékul. Hosszú boldog évek következtek nevelgették két gyereküket és mikor elérték az egységes hatvanéves nyugdíjkorhatárt ők is nyugdíjba vonultak, átadva helyüket az új választott elnöknek Gardou és Mirnoa bekerült a kis ország történelemkönyvébe.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Kaland
· Kategória: Novella
· Írta: Frekventor
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 2
Kereső robot: 17
Összes: 31
Jelenlévők:
 · marisom
 · PiaNista


Page generated in 0.0395 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz