Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Csönd, Zaj, Fény

, 22 olvasás, Zsolti , 2 hozzászólás

Halál

Amikor átmentem egy hangyaboly közepén,
a halál nagy husánggal vágott oda.
Elméláztam a tömeggyilkos szerepén,
jutalmam egy vasra vert kaloda,
mely körbezárja elmém s nem ereszt,
sok száz holttest egyenként üldöz,
vállamat nyomja egy súlyos kereszt,
ez a kínos teher szívembe tűt döf.

De csönd,

álmomban felébredek, félelmem szorít,
futok meztelenül a haláltábor peremén,
egy dühöngő őrült az arcomba ordít,
olyan sötéten s ugyanolyan feketén,
mint a halál ki eljött a kis lelkekért,
akkor már felfogtam, hogy értem is.
S hiába rimánkodok ősi szentekért,
mert beterít mindent mint egy szepszis,

a zaj,

mely inkább tízezer fájdalmas sikoly.
Saját gyomromból félve nézek a világra,
egy bölcs megmondja mi az mit titkolj,
s vigyázz minden állatra s virágra!
Ezzel a tudattal, tűnődve éltem én,
mégis csak szörnyeteggé váltam,
majd feküdtem a hangyaboly közepén,
a pici szemekben halálomat láttam,

s a fényt.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Halál
· Kategória: Vers
· Írta: Zsolti
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 31
Regisztrált: 8
Kereső robot: 42
Összes: 81
Jelenlévők:
 · bbbbb
 · ÉvIda
 · mermaid
 · MiltonGray
 · Syringa
 · Tóth János Janus
 · Vox_humana
 · zsoloo


Page generated in 0.0452 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz