Én voltam a romlott falat a tálban az asztalon.
Én voltam a papírtól a vérző vágás az ujjadon.
Én voltam a fájdalom masszírozás előtt a hátadban.
Én voltam az idegesítő idegzsába a válladban.
Én voltam benned a legmélyebben fekvő perzselő pokol.
Én voltam minden fájdalmas gondolat, ami a fejedben honol.
Én voltam a magány, ami azt sugallta: gondolataid senki nem értheti.
Én voltam minden egyes kudarcod, amikkel nem mersz szembenézni.
Én voltam minden a világban, amit te annyira utálsz.
Én voltam minden egyes testi és jellemhibád.
Én voltam a főnök, aki a munkahelyedről kivágott.
Én voltam viharos éjszakákon a legrosszabb rémálmod.
Én voltam a te fogszabályzód és a te szemüveged.
Én voltam a középsulis osztálytársaid, akik kinevettek.
Én voltam az összes exed minden egyes hasító sérelme.
Én voltam a kis pénzérme, amitől kisiklott az életed.
Én voltam minden férfi az életedben, aki mélyen beléd karmolt.
Én voltam egytől egyig mind az ezer fasz, ami beléd hatolt.
Én voltam minden százeurós, ami az önbecslésed a pokolba vitte.
Én voltam a legmélyebb fájdalmak és sérülések a szívedben.
Én voltam anyád és apád elbaszott nevelési módszere.
Én voltam a mondat az agyturkász szájából: "Reménytelen!".
Igazából nem voltam senki neked; csak tükörkép, ami visszanézett.
Te csakis önmagadat láthattad bennem.