Emlék leszel lassan,
elsüllyedő kavics,
elfelejtem arcod
titkos-sok vonását,
ápolt körmöd virágait,
s tekinteted párját
nem tükrözöm vissza,
ágyfelem simítva,
rendezett, szép, üres,
az erkélyen semmi nesz
éji zajom helyett
téged éber óra zavar:
utcalámpa-árnya
Holdezüst felhőbe mar.
Mögötted nem áll őrt
lomha, ősz angyalod,
és elúszik, mert hagyod
minden drága perc,
álmok helyett listák,
naplók, mit ne felejts,
fejedben számtenger kavarog.
Nem pillant munkádra
mint néha-néha,
ha elsétált hátadnál
e mackósan vézna ember,
már nem szól sötétért-fényért,
már nincs ott,
ki szólni sem mert.
Gyakran voltál fáradt,
s míg a tévé varázsolt
masszíroztam lábad,
látod ez is így marad,
hiába nyújtanád talpadat,
a mozdulat bennem él,
de már nem nyúlok utánad.
Emlék leszel lassan,
elsüllyedő kavics,
elfelejtem arcod
titkos-sok vonását.
Nem őrzöm többé,
s tekinteted párját
nem tükrözöm vissza.
Online látogatók:
Látogató: 60
Regisztrált: 2
Kereső robot: 14 
Összes: 76
Jelenlévők:
