Navigáció


RSS: összes ·




Blog: Az én autóm

, 224 olvasás, Frekventor , 4 hozzászólás

Mozaik

Fiatal tiszt koromban úgy indultunk az életnek a feleségemmel, hogy szinte nulláról kezdtük, nagy segítség volt a szolgálati lakás, de a négy fal között a parkettán katonai hálózsákban aludtunk, egyetlen bútorunk se volt. Mindenhol spóroltunk, így rövidesen túljutottunk a nehézségeken, és néhány év múlva gondolhattunk arra is, hogy egy olcsó autóval könnyítsünk az életünkön. Bújtam az újságokat, nézelődtem az autópiacokon, mígnem rátaláltam egy különlegességre. Egy NSU-Fiat 600-as gépkocsit kínáltak potom tizenhat ezer forintért. Picike volt, az ajtók elölről nyíltak a pöttöm négyhengeres motor viszont még szépen ketyegett. Mivel csak tízezer forintnyi tőkém volt, rávettem a tulajdonost, a fennmaradó hatezret részletekben fizethessem. Miután megegyeztünk, elmentem az autóért, egy sekrestye oldalában egy félig fedett helyen parkolt. Kiderült, hogy a tulajdonos egy református pap, ami csak azért volt érdekes, mert ideológiai szakadék feszült közöttünk. Az üzletet azonban ez nem zavarta, mint ahogy a mai napig adnak el akár fegyvereket is az ellenségnek.

Nagy volt az öröm a családban, mindhárman beültünk, és céltalanul kocsikáztunk egy darabig. Nagy becsben volt az öreg jószág, még garázst is béreltem neki, ott fényesítettem, takarítottam. Természetesen be kellett mutatni az autót a szüleimnek is, akik mindössze hatvan kilométerre laktak tőlünk. Vígan kocogtunk vele az országúton, amikor egyenruhások integettek az út mentén. Gondoltam rendőrök, de közelebb érve láttam, hogy csak orosz katonák stoppolnak. Büszkén felvettem őket, és kevert nyelven (egy kicsit beszéltek magyarul, én meg oroszul) dicsértem milyen jó kocsit sikerült mostanában vásárolnom. Itt tartottam, mikor akadozni kezdett a gép, aztán le is állt a motor. Megnyugtattam őket, hogy mindjárt kész lesz, mehetünk tovább, ne szálljanak ki. Hátra mentem és belenéztem a motortérbe. Máig sem tudom honnan jött az isteni szikra, de egyből a megszakítót vettem szemügyre. Láttam, hogy elforgatva a motort nincs hézag, állítottam egy picit rajta. Az egész öt percig se tartott, indítottam, mentünk tovább. Hatalmasat nőttem a szemükben, hogy én milyen jól ismerem a motort, ügyesen megcsináltam. Csak szerénykedtem, közben meg is érkeztünk a laktanyához, kiraktam őket, hálásan köszöngették a szállítást.

Soha sehol nem hagyott cserbe többé, csak a harmincegynéhány év hagyott nyomot rajta, az első sárvédők már nagyon lyukasak voltak, hiába tapasztgattam. Szereztem Zastava sárvédőket, illett előre, egy karosszériás képesítésű katona segített kicserélni. Világos zöldre lefestettem, így lett némi köze a katonás színhez. Csereüdülés keretében lehetőséget kaptam egy csehszlovák túrára, mindent bepakoltunk ami kellhet és nekivágtunk a határnak. Amikor a határőr bepillantott a csomagtérbe, látszott hogy elszörnyed, rögtön továbbintett bennünket. A kisautó végig pöfögte oda-vissza az utat, csak a hegyek között volt lomhább, szinte mindenki leelőzött bennünket. Nem zavart, legalább alaposabban szemügyre vehettük a bérceket, falvakat, szép tájakat.

Öt évig hűségesen szolgált bennünket, és arra gondoltunk, itt az ideje, hogy lecseréljük valami használt, de újabb autóra. Persze ennek az ára kellett a másik autóhoz is, ezért úgy gondoltuk új gumikkal és friss műszakival még ugyanannyiért eladhatjuk, amennyiért vettük. Rákerült négy dögös Barum gumi, aztán vittem műszakira. Akkor még úgy ellenőrizték a fékek állapotát, hogy egy kijelölt útszakaszon fel kellett gyorsulni és egy jelnél fékezni kellett. Odakint a vizsgabiztos figyelte a kerekeket, valamennyinek blokkolni kellett. Vagy kétszer visszadobták, hiába csiszolgattam a fékeket, raktam bele új fékpofát, nem blokkolt. Végül megszánt az egyik vizsgáztató, és elárulta mi a gond.
- Ezekkel a széles gumikkal soha nem fog blokkolni. Szerezzen valahonnan virsli gumikat kölcsön, és azzal jöjjön vizsgára.
Szótfogadtam, és találtam is a falunkban hasonló, de vékony gumikkal szerelt autót. Hosszas rábeszélés és egyezkedés után meg is kaptam egy-két óra hosszára. Igaza lett az ellenőrnek, ezzel már prímán blokkolt a fék, átment a vizsgán.

Meghirdettem, elég hamar el is kelt, megkaptuk érte a beszerzési árat. Raktunk még hozzá, és megvettük az akkor nagyon kedvelt és népszerű Trabant kombi gépkocsit, ami alig volt tizenhat éves, azaz fele annyi mint az előző gépünk életkora. Az lett az új kedvenc, a régi kisautónk lassan megkopott emlékké vált. A sors úgy hozta, hogy még egyszer elbúcsúzhattam tőle. Ott parkolt az út menti bolt előtt, új tulajdonosa arra járt és megállt valamit vásárolni. Óvatosan körbejártam és titokban megsimogattam, jó gazdát kívánva neki. Első autóm szinte családtag volt, ma is szeretettel gondolunk rá.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Mozaik
· Kategória: Blog
· Írta: Frekventor
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 94
Regisztrált: 2
Kereső robot: 6
Összes: 102
Jelenlévők:
 · galamboki
 · Géptelen


Page generated in 0.0632 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz