Tovább az úton
előre, nélküled.
Így akartad,
vagy én akartam így,
mindegy már, lehet.
Ködbe vesznek,
maradnak az álmok
árván végül.
Mondanék még valamit,
de nem találok…,
A szavak bújnak,
nem akarnak lenni,
távol vagy most,
lépteim tiéid,
nem tudlak nem szeretni.
Szétporlad az idő,
nehéz nap e téli,
felejt, takar,
feltámadva mégis
nevedet zenéli!
Távolodom el,
szürke hétköznapok
jönnek értem,
hol együtt ültünk régen,
most üres sarok.
Eztán nem veled
élem meg a perceket,
mik csodásak
voltak, odaadom másnak,
kinek jobb lehetek.
Tovább az úton,
tovább, kedvesem!
Így akartad,
vagy én akartam így,
mindegy már, lehet.