Leng a felhő, lengedez,
odafönt az égen,
délen feketék fürödnek
a fényben.
Én nem lakom délen, sem
északon
de ameddig akarok, fürdhetek
a napon.
Vihar készül, meneküljön,
aki tud,
vesszen, aki gyávaságból
messze fut!
Én nem megyek, Erdély az én
otthonom,
fenyeget az erős vihar:
sajnálom!
Egyszer a nagy vihar
lassan elmúlt,
a Nap minden fénye
Erdélyre hullt.
Lett belőle egy olyan szép
Tündérkert,
melyet Erdély még soha
nem ismert.
Szenvedett eleget, mindig
ok nélkül,
mindazért a két fél végre
szembesült.
Kinek lett igaza, az
nyílt titok:
vesztes csak az lehet, aki ide
vándorolt!
Forró fényben feketék
a négerek,
friss gyümölcsöt: egyebet ők
nem esznek.
Még a vízből is kevés van,
igencsak:
izzadva a farmereknek
dolgoznak.
A fővárost keresik itt,
minálunk,
mert ott van a gazdasági
központunk.
Gazdasági, kulturális:
egyaránt,
bízunk benne, hogy szép napok
varnak ránk!
Emberséget követelünk
magunknak,
kedvelői vagyunk a
népdaloknak.
Anyánk nyelvét tudatosan
ápoljuk:
lehetővé teszi a mi
kormányunk.