Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ősz-vég

, 79 olvasás, Tóth János Janus , 2 hozzászólás

Néhány szóban

Fűzfa fürtöt szőkít a dér,
árok szélén fagy festeget,
a horizont lengő kötél,
est tereget rá felleget.

Szél bukdácsol rögök fölött,
kóró levél-kezét rázza,
összesúgnak egymás között,
Hold bámul a két barátra.

A távolban kémény füstje,
kunyhót köt az ég aljára,
kacskaringó, szép ezüstje,
úgy száll, mint a ház imája.

Agg ősz ül a domb tetején,
erőtlen már, teste gyönge,
szemeiből szökik a fény,
elgurul az életgyöngye.

Tél temeti puha hóval,
szárnyon károg a gyászoló,
kökény bokor felső ágán,
hallgatag feketerigó.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Néhány szóban
· Kategória: Vers
· Írta: Tóth János Janus
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 47
Regisztrált: 5
Kereső robot: 65
Összes: 117
Jelenlévők:
 · BranwenSlayne
 · kismeszoly
 · Kránitz Laura
 · marisom
 · turzoimre


Page generated in 0.0939 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz