A tél szürkéje tudom, eltakarja
köddel ezt a gyönyörű színorgiát,
de míg nézhetem, szippantom, élvezem,
magamba szívom őszöm fénysugarát.
Rozsdás pettyeket lustán ejteget
ösvényre, útra. Lassan tűnik a lomb.
Földön hasalva, simulva talajra
milliónyi falevél most búcsút mond.
Szép volt, vége van, ennyit ér az élet:
ha egyszer lehullasz, nincsen tovább...
Én itt lent egyedül csak attól félek,
majd senki sem mondja: jó éjszakát!