bújkálnék még ma is
a domboldali ösvény bokrai mögé,
meg várnám kiáltson,
hogy hallhassam hangját,
de az avult időn át
csak néma csend ül,
a fény sem nevet,
s a szélnek sincs kedve
borzolni
az ősz hullajtotta sárga falevelet.
Elsuhanó élet,
ládd téged kérdezlek
szemem miért is könnyes?
Anyám biza,
a legkedvesebb, már régóta nem keres.