Padláslépcső alatt múlt kuporog.
Falak résein át szökik az idő.
A hold -fáradt vándor- égi útján homok,
esetleg csillagpor. Az éjből kinő
egy fénylő gondolat: talán meg se történt.
Talán van remény. Szurokéjben erő:
sok "együtt-pillanat"
őrzi még az álmok selymét. Képe éltető.
Árnyalakod sejtem: szédült látomás.
Alattomos, hazug káprázatot érlel
minden újabb éjem... hihetnéd: csodás!
De tévedsz, és téved minden pillanatom.
Nyúlós szívfájdalom - nincs pihés jelen.
Fájdalom gurít át könnyes virradaton
Hiányod horzsolja foszló életem.