Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Feljegyzések a Bánya-bekötő úton 2.

, 284 olvasás, Kosztolányi Mária , 11 hozzászólás

Megemlékezés

Mondták, hogy lovakkal kezdték, a régi bejárat
szűk volt és nem akart válni a kő.
Azt hitték halottat őriz a mély, de nem,
csak később, amikor omlott a tám,
akkor vetett áldozatainak fekhelyet a kapzsiság.
És minden nap imához gyűltek a föld alatt.

Épült a város. Szállt a híre szerte,
egy ország figyelte ahogy kinőtt a Bakony alatt.
Hol ez e hely? ... és mit bír az ember,
a csákány, a ló.
A szárító alig győzte, mert óriást álmodott a párt
s mikor acélpajzsokra cserélték a régiket
a termelés egekig ért. De sosem volt elég.

Most a csend is sok.
Ott volt a szivattyúház és a csillepálya,
szaladtak utána hidak és utak,
fel a városig. Ma tó van itt,
és a járatok felett mindent benőtt a nyár.
Csak az aszfalton várnak a gépnyomok.
Én még láttam a szénporos virágokat,
az utolsó leszálló titánokat
mielőtt végleg bezárt.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Megemlékezés
· Kategória: Vers
· Írta: Kosztolányi Mária
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 8
Regisztrált: 0
Kereső robot: 11
Összes: 19

Page generated in 0.0353 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz