Hányszor szavaltad nevetve
a „Hetvenötödik szonett”-et nekem,
ma a csend hangján szólsz hozzám,
csak én hallom kedves dallamát,
miközben kávéd illata száll
be szobám nyitott ablakán.
Szemed sarkában cinkos volt a fény,
hányszor kérdezted, kérek-e még?
Nem tudtad pontosan hogyan szeretem,
mégis a legfinomabbat főzted nekem,
kávéd illata köddé vált hirtelen,
elillant örökre ez a szerelem.