Nézegeted itt a jobbnál jobb versikéket, meg többszörösen csavart sztorikat. Mindegyiket fényévekre érzed saját kis egyszerű témádtól. Úgy véled, jobb lesz most abbahagyni –de tévedsz. Úgy gondolod, hogy egy házimunkás, unalmas délelőttöt nem lehet eladni? Inkább magad elé tolsz még két vöröshagymát és megpucolva szépen kisírod magad, mehet a levesbe, írói karriereddel együtt… Látod, én sem teszek mást, csak leírom, mit tennél te (az idealizált álmodozó háziasszony, aki mint ilyen nyilván nem létezik)
Miért akadnak el a szépen szőtt álmok? Talán azért, mert álmok maradnak, és nem követik azokat azok a kevés utómunkával járó órácskák, amik a fátyolos tekintetű sóhajtás és a beküldött novella között vannak.
Tegyük fel, gondolkodsz egy ilyen témán: „Egy délelőttöm a konyhában”, vagy „Harcom - egy magányos porszívóhős”. Mire kellene figyelni, hogy végül a levesen kívül az olvasó is puhára főjön otthon remekművedet fogyasztva? Először is vigyázz, hogy álmodozás közben nehogy az ujjadat is odaszeleteld levesbetétnek. (mivel írnád meg nekünk azt a kis szösszenetedet?)
Aztán válassz egy betyárjó címet. A két téma közül én biztos a másodikat olvasnám el előbb.
Ilyen kis stikliken múlik. Ha az, amiről írsz maga unalmas, egyhangú téma, akkor, ahogyan írsz róla, annak kell legalább egy mosolyt csalnia olvasód arcára. És viszont: a legütősebb témához a legvisszafogottabb előadásmód dukál.
„Csak annyit akartam nektek elmondani, hogy a japán harci egerek megtalálták a kijáratot és a kéménylyukba kergették fel a nyolc éves kan macskánkat. Sajnálom szegényt. Pont. Ennyi. Ki az a bolond, aki legalább nem fogja elképzelni ezt a képtelen szituációt?
Hogy lesz a halpanírozásból egetverő sztori? Nyilván egy csipetnyi huncutság hozzáadásával. Például az előbbi macska, akit nevezzünk Bélának, egy kicsit „besegít”. Váratlan dolgok kezdenek történni: felborul a lángoló serpenyő.. stb.. természetesen a hihetőség határáig. Ha idegenek jönnének el érted a rakott káposzta betejfölözése közben, az már sci-fi.
Élénk fantáziád villanásai elé tarts egy papírt. Hátha a nemcsak a zsír fröccsen rá.
Különben így vagyunk vele szerintem mindannyian: újra és újra elővesszük kelléktárainkból félig érlelt vázlatainkat és jól feltupírozzuk. Ne gondold túl: néha azért új benyomások is érnek.
Amúgy, ha semmi sincs, kezdheted így:
„Ma semmi sem történt velem,
csak kiszabadult harci egerem,
sajtot nem talált, hát megette a babot,
a macskám, Béla helyette kikapott. ”
Szerintem ez így menne.
A történetmesélés fűszere az, ha dokumentálható eseményeket egy pici abszurddal vegyítjük.
Ne röpködjenek rögtön léghajók a szobában persze, de az ódon állótükör mögé simán befér egy másik idősík.
Gyakorold hát a lejegyzést. Amíg nem megy az életre keltés, addig naplószerűen a tényeket leírva.
Ügyelj arra, hogy ha napló, akkor történetszerű legyen: vezessen valahonnan valahova (egy kiindulópontból egy végkövetkeztetés felé), ha vers, akkor azt az érzést adja vissza újra elolvasva, amit az írásra késztetésekor magad is éreztél.
Javaslom, hogy mindennap írj valamit. Mindegy, hogy mit. Lényeg, hogy fenntartsd az igényedet. Akár a sportolónak az edzés, az elmének olyan szükséges munka ez, hogy megőrizze alkotóképességét. Ez, amit neked írok épp, szintén nem egy doktori disszertáció szintű olvasmány, ezzel együtt jó ha egy órát foglalkoztam vele.
Észre fogod venni, hogy a százhuszonhetedik kis vázlatod után megered a nyelved és többé nem korlátoznak földi erők, elmúlik a félelem, rájössz, hogy írni igazából jó dolog és nem is olyan nehéz. Ekkorra a személyiséged íze hatja át és egyedivé teszi írásodat.
Megtanulod elhagyni a sallangokat és megismered a belső törvényszerűségeket.
Elmélyedsz a különböző ”tan”okban: verstan, mondattan, alaktan, stílustan, stb.., mert pallérozni vágyod magad, hogy igényes tartalmat tegyél le elénk.
Tehát mit teszel ezek után? Nem hallom? Elkezdesz gyakorolni és gyakorolni és.. mint a kisangyal.
|
Online látogatók:
Látogató: 153
Regisztrált: 1
Kereső robot: 22 
Összes: 176
Jelenlévők:
