Sötéten izzó szemed tőrbe csalt,
mint éji bogárt fény csapdába vonz.
Bennem a kétely árapálya font
tétova mámort s megkötözve tart.
Testeden őrzöd bársony szerelmek
részeg csókjait; sorsára hagyva
csonka versemet: nem volt alkalma
hozzád elérjen, míg elfeledlek.
Úgy szeress: körmöd húsomba marjon,
úgy ölelj, vágyad örökre tartson,
ha a végzet végül nekem adna.
Úgy csókolj, nyelved vad kéjbe fojtson!
Úgy ügyelj, tüzem hévvel eloltson,
míg csöpp lélegzet bennem maradna.
Megjegyzés: Szeged-Tápé, 200?