Navigáció


RSS: összes ·




Jegyzet: Tölgyfa fia II.

, 189 olvasás, Ylen Morisot , 0 hozzászólás

Természet

Ősz van, október, huszonhárom, emlékezés. Fejemben, lelkemben a múlt.
Udvaromon hatalmas tölgyfa, több már, mint nyolcvan éves, édesapám korú. Ötvenhatban apa Pesten volt katona. Bevezényelték őket az események sűrűjébe, parancsra ölni kellett. Nem volt hajlandó mesélni róla, bárhogyan is kértük. De ilyenkor a szeme furcsa fényt vetett.
A makkok sűrűn potyognak, záporoznak a fa alatt megbúvó góré hullámpala tetején. Monoton, szűnni nem akaró puskalövések. Lőtér idegesítő, félelmetes hangja vetélkedik a szarkák rikácsoló perlekedésével. Csata dúl kint és bent, a gondolataimban, és a természetben.
Apró makkok terítik be a földet, bújnak a száraz levelek alá, egyikük belefúródik a mezei pocok járata fölött púpozódó homokba. Parányi, fel nem robbant bomba.
Vérzik körülöttem a világ, a japánjuhar, a vadszőlő, a gizgazok ágvégei, bársonyvirágok szirmai, még az ég is bíborban izzik. Halódik a határ. Tolakszik az ősz, harcol a hatalomért, pedig elbukásra ítéltetett.
A föld is sebes, zajos traktor vasa hasogatja. Kiborítja belsejét, s a nedves rögök kitakarva, védtelenül száradnak a szélben. Nincs takarójuk, kifagy majd belőlük télen minden élőlény. Fáznak, élettelenné, halottá válnak. Meddő lesz a termőtalaj. Takarnám be levelekkel, szalmával, mint ahogy a kertemet is beborítom az elszáradt növényzettel. Így válik tavaszra porhanyóssá, hogy még ásni sem kell.
Halódik a föld. Szennyeződött szeméttel, műanyaggal, vegyszerek mérgével. Üres. A végletekig kizsigerelve már nem tud mit adni. Gyógyulni akar, de az ember nem hagyja. Sehol nem engedi szabadon burjánzani.
Őseink még tölgyfák voltak. Erősek, büszkék, dacoltak a megpróbáltatásokkal. Mi vagyunk a fiaik, csak lapulunk az avarban. Esetleg esetlenül meredünk felfelé, félig a porban, félig az égben. Vagy elszáradunk, elkorhadunk, vagy kihajtunk, ha jön az új tavasz.
Őseink még tettek valamit, amit helyesnek véltek. Hamvaik a mélyben, vagy urnákban, emlékük örök maradt. De mi az egész Földet tesszük urnává, felgyújtunk, beletuszkolunk minden értékeset pazarlóan. Élősködünk.
Mi vagyunk a tölgyfák fiai, kicsik, éretlenek, sapkáink alá bújva, robbanásra készen, belefúródva a jelenünkbe. Lesz-e jövőnk?

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Jegyzet
· Írta: Ylen Morisot
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 2
Kereső robot: 8
Összes: 19
Jelenlévők:
 · andrisko
 · Öreg


Page generated in 0.0414 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz