Már dél is elmúlt mire felébredt. Nem kellett sietnie sehova, így hosszasan nyújtózkodott, s úgy ahogyan aludt, a párja ingében, s mezítláb kisétált a konyhába.
Leemelt egy kávéscsészét a konyhaszekrény felső polcáról, s mielőtt elindult volna a nappaliban álló víztartályhoz forró vízért, beleszórt két kanál nescafét.
Pillantása a konyha előtti balkonon keresztül az utcára esett, ahonnan már levonultak a kertészek, akik kora reggelenként kis sámlijukkal a házak előtti kiskertek közepébe ülve gyomlálták a gazt. Így néptelen volt az utca, a már megszokott nesztelenséggel. Komótosan megnyomta a „hot” gombot a víztartályhoz tartozó masinán, s egy perc múlva már itta is a gőzölgő kávét.
Ez persze nem volt olyan igazi, mint az otthoni presszó kávé, de már megszokta, hogy a kínaiak nem isznak kávét csak teát, így szerencse, hogy a közeli kicsi boltban-amit két fiatal kínai lány vezetett-sikerült legalább ilyen vízoldható változatot beszereznie. A kávéivás nála hosszú percekig tartó, amolyan szertartásféle volt.
Kezében a csészével odalépett az íróasztalhoz, s elindította a laptop-ot.
Pár perc múlva egy új e-mail landolt a monitoron. A húgától jött, amiből sejtette, hogy valami rendkívüli esemény késztethette írásra. Sejtése beigazolódott, s igazán nem is fogta fel elsőre amit látott, így többször is elolvasta a levelet:
„Drága nővérem, nem tudom örülhetek-e a hírnek, amit Peti most közölt velem telefonon, s amiben megváltoztathatatlanná tette a tényt, hogy egy thai lányt vesz feleségül, s engem is feltétlenül várnak az esküvőre. A nyáron ismerkedtek meg, amikor Peti Pattayan nyaralt a barátjával. Azt írta nekem, szerelem volt első látásra, s ha meglesz az esküvő hazahozza a lányt. Nem tudom mit gondoljak? Neked mi a véleményed?
Ölellek, Kati „
„Ezer éve” nem látta az unoka öccsét, ha jól emlékszik talán gimnazista korában találkoztak, de most olthatatlan vágyat és persze kíváncsiságot érzett, hogy részese legyen a nagy családi eseménynek, hiszen mindössze három órányi repülőútra voltak Bangkoktól.
Hirtelen ötlettől vezérelve válaszolt:
-Mit szólnál hozzá hugi, ha Thaiföldön találkoznánk az esküvőn?
-Nagyon örülnék neki. Szeptember 15. -én lesz az esküvő, de sajnos a falu nevét elfelejtettem. Megtennéd, hogy felhívod Petit, s megbeszélitek a részleteket? - válaszolt Kati.
Peti Amerikában tanult és dolgozott már évek óta, s amíg a telefon hosszasan kicsöngött az is megfordult a fejében, hogy nem is biztos, hogy örül a nagynénje váratlan jelentkezésének, de tévedett. Peti kitörő örömmel fogadta a hírt, hogy szeretnének ott lenni a párjával a jeles eseményen.
-Udon Thaniba kell eljönnötök, ami mintegy egy órányi repülőútra fekszik Bangkoktól északra. A menyasszonyommal és anyuval, aki már egy héttel az esküvő előtt ott lesz, várunk rátok a repülőtéren, csak az időpontot add meg majd telefonon.
Hosszú idő óta most először azt érezte, hogy még sincs olyan egyedül itt, a világ végén, Ázsiában.
Szeretett itt élni, de nyomasztotta, hogy napközben míg Gábor dolgozott senkihez nem tudott szólni.
Ha mégis, az leginkább angolul történt, ami mégsem az anyanyelve.
Egy gyors zuhanyozás után magára kapta a ruháit, hogy elinduljon és beszerezzen pár élelmiszert a vacsorához. Most még az sem zavarta, hogy alig, hogy kilépett a ház kapuján a forró trópusi hőség letaglózta, s a következő másodpercben az egész testén gyors egymásutániságban legördülő izzadságcseppek csatakossá tették a frizuráját és a ruházatát is.
Úgy döntött, hogy csak a sziget bejáratánál lévő picike boltba tér be, ahol zömében francia és holland árut tartottak a tulajdonosok. Mei az üzlet egyik tulajdonosa a már megszokott mosollyal és aprócska meghajlással, ismerősként üdvözölte. Gyorsan összeszedte a vacsorához valót, és a nagy esemény bejelentéséhez egy üveg francia pezsgőt is vásárolt.
Ahogy hazafelé indult a pálmafákkal szegélyezett úton, abban reménykedett, hogy Gábor is vele örül majd, ha elmondja neki a hírt és rábólint az utazásra.
|