Mint elpusztult madár, mely a földön fekszik,
Borzasztó a látvány, de van, akinek tetszik.
Megöregedett már, földet veri ága,
Nézz fel utoljára a Vén Diófára.
Ő az, ki termését ontotta szüntelen,
Ő, kit átkozottak bántottak büntetlen,
Ő az, ki fájdalmát néma csendben tűrte,
Hallgatott, míg egy kéz az ágait törte.
Volt, hogy erős szelek kínozták halálra,
Ágaira többet nem repül madárka.
Gyökerei gyengén markolják a földet,
Közeledik a vég, Ő már nem ad többet.
Ó ha még tehetné, bizony mennyit adna.
Ha kell, hideg télben csont fehérre fagyna...
Mint keserves könnycsepp, úgy zuhan az ága,
Nézz fel utoljára a Vén Diófára!