Reggel egy pihe ült a vállamon.
Könnyű álmom volt. Előző éjjel
nem éreztem se súlyt, se haragot,
pedig épp senki sem kísért még el
a szokásos egyhangú utamon,
hiszen senki nem várt, nem keresett.
Mégis lelkem békésen andalog
kopott kockakövön. Ez szeretet,
végtelen biztonság és mély hála.
Bárkinek lehet még, de énnekem
ő a fény, a derű és késztetés.
Más halandó felfogni képtelen,
ő örök és ő ad hitet mára.
Sebeket gyógyító lágy fuvallat,
könnyeket lemosó szép érintés.
A szívem rá bizton mindig hallgat.
Ezt a pihét én magamon hordom
folyton, napjaim során is mindig,
hiába tépné orkán lelkemet,
ő is ragaszkodik hozzám itt így.
Életem sokszor tereli kordon
tékozló sorsom eme szegletén.
Néhanap talán már el is temet,
de Pihémet akkor is szeretném!